Szoftverbiztonsági cégnél kapott munkát a Sasser vírus írója

Milkovits Gábor, 2004. szeptember 22. 21:30
A Securepoint német számítógépes biztonsági vállalat annak ellenére alkalmazta Sven Jaschant, hogy a fiatalember volt, amint azt ő maga is bevallotta, a jelentős károkat okozó Sasser és NetSky vírusok szerzője.
Jaschan ellen ebben a hónapban emeltek vádat számítógépes károkozás miatt, és habár a tárgyalás időpontja egyelőre nem lett kitűzve, könnyen előfordulhat, hogy a bűncselekményért letöltendő börtönbüntetésre ítélik majd. A 18 éves fiatalember szoftverfejlesztői állást kapott a cégnél, és tűzfalak, illetve egyéb biztonsági alkalmazások kifejlesztésén fog dolgozni. Lutz Hausmann, a Securepoint műszaki igazgatója elmondta, szerinte Jaschan megérdemel egy második esélyt. Hozzátette még, hogy habár ők keresték meg a vírusprogramok szerzőjét a Stern magazinon keresztül, az ezt követő interjú során a jelentkezők közül ő bizonyult a legmegfelelőbb embernek a munkára.

Mikko Hypponen, a finn F-Secure antivíruscég igazgatója alapvetően pozitívan értékelte a Jaschan egyfajta rehabilitációját jelentő lépést, hangsúlyozva, hogy habár a Sasser minden idők egyik legpusztítóbb számítógépes férge volt, a fiatalember szándéka szerint eredetileg más, professzionális vírusok, például a Bagle és a MyDoom eltávolítását célozta a számítógépekről.

Grahan Cluley, a Sophos vezető technológiai tanácsadója ugyanakkor kiemelte, hogy a biztonsági cégeknek semmiképpen sem szabad olyan üzenetet közvetíteniük, amelynek alapján a közvélemény jó dolognak, vagy éppen a boldogulás eszközének tekintheti a vírusok írását és terjesztését. Éppen ezért szerinte szerencsésebb lett volna, ha Jaschan valamilyen más informatikai területen talált volna munkát magának.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09