Nemzetközi munkaerő-toborzást tart az Infineon Technologies

forrás Prim Online, 2004. szeptember 27. 11:00
A félvezetőgyártás területén tevékenykedő Infineon Technologies az utóbbi két hónap folyamán többletmunkaerő szükségletet tapasztalt. Különösképpen 1-5 éves tapasztalattal rendelkező mérnökökre, fizikusokra és kémikusokra van szüksége a cégnek. Az Infineon várja a fiatal szakembereket a világ minden tájáról az általa megrendezett két 3-napos drezdai vagy müncheni toborzási rendezvényre, melyek mottója: Keltsük életre a technológiát . A résztvevők itt közelebbről megismerhetik a vállalatot és dolgozóit, és ki-ki eldöntheti, hogy az Infineon által kínált karrier-lehetőségek mennyire felelnek meg az elvárásainak.

A 2004. október 29-31 között Münchenben tartandó rendezvényen az Infineon müncheni, regensburgi és villach-i telephelyeiről érkező menedzserek válaszolnak az érdeklődők kérdéseire. A 2004. november 12-14 között Drezdában zajló rendezvényre a cég főként olyan érdeklődőket vár, akik Drezdában szeretnének elhelyezkedni. Valamennyi résztvevő a való életből vett esettanulmányokon dolgozik majd, és lehetősége nyílik kapcsolatépítésre fiatal szakemberekkel egész Európából, valamint az Infineon Technologies menedzsereivel. A drezdai rendezvény résztvevői ezen kívül megismerkedhetnek a cég egyedülálló 300-mm-es chipalapanyag-gyártó üzemének működésével. A jelentkezési határidő 2004. október 1. A toborzási partnercég mindkét rendezvény esetében a németországi, Kölni székhelyű access AG.


Forrás: OTS-Cégvonal

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09