Budai géptermet nyitott az Interware

forrás Prim Online, 2004. szeptember 29. 16:59
Az Interware Rt. 2004. júniusában átvette az Infigate egykori géptermét, melynek ünnepélyes megnyitójára a múlt héten került sor.
A közel 200 vendéget Garai Géza kereskedelmi és marketingigazgató köszöntötte, aki elmondta, hogy a 2000-ben átadott első gépterem óta az Interware Szerverhotelének területe tízszeresére nőtt, és ez azt is jelenti, hogy mára az Interware nemcsak piacvezető pozícióra tett szert, hanem a magyarországi internet szerverek több, mint felét hosztolja. Az Interware Rt. a több éves szakmai tapasztalataira alapozva az általános értelemben vett informatikai outsourcing irányába kíván terjeszkedni.

Az egybegyűltek ezután megtekinthették az ’50-es évek és a XXI. század adatközpontját. Az ’50-es évek adatközpontjában idegenvezető kalauzolásával juthattak be az érdeklődők, ahol a hagyományos korabeli berendezési tárgyakon és ruhákon felül, telefonközpontot, és egyéb technikai berendezéseket nézhettek meg. A korabeli játékokat sikeresen játszók végül ajándékcsomaggal térhettek haza

A XXI. századot az Interware negyedik gépterme képviselte itt a helyszínen, a Hauszmann Alajos utcában, illetve fotókiállítás keretében az érdeklődök a másik három, Victor Hugo utcai Data Centereket is megnézhették.
Az Interware négy géptermének összterülete megközelíti az 1000 m2-t, és jelentőssége abban rejlik, hogy először Magyarországon lehetőség nyílik egy szolgáltatónál két különböző földrajzi koordinátákon történő szerverüzemeltetés.
Kulcsszavak: szerver hosting Interware

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05