II. Avaya Államigazgatás Fórum: Tudástranszfer az államigazgatásba

forrás Prim Online, 2004. október 21. 12:04
Az amerikai Avaya magyarországi leányvállalata, továbbá a Műszertechnika Rendszerház Kft. és a KFKI Csoporthoz tartozó LNX Hálózatintegrációs Rt. második alkalommal szervezett fórumán a központosított közbeszerzési rendszer infokommunikációs területéről volt szó.
A Miniszterelnöki Hivatal Központi Szolgáltatások Főigazgatósága által koordinált központosított közbeszerzés jelentős segítséget nyújt ahhoz, hogy a piacgazdaságban kipróbált technológiák minél hamarabb honosításra kerülhessenek az államigazgatási szektorban. Ennek a tudásátadásnak fontos színtere az immár évente megrendezésre kerülő fórum, ahol most nemcsak az új irányelvekről, keretekről volt szó, hanem a költségtakarékos működés, a szolgáltató állam kialakításának és a távmunka állami intézményekben történő elterjesztésének lehetőségeiről cseréltek tapasztalatot szakértők bevonásával informatikai- és ügyfélszolgálati vezetők.

Ahogy egy résztvevő elmondta, nagyon sok cég kereskedője áll sorban az intézmények folyosóin, de semmi mást nem tesznek, mint termékismertetést tartanak, holott inkább éppen a tudás átadásának ilyen kezdeményezéseire van szüksége az informatikai vezetőknek, beszerzőknek. Nagyon jelentős költségcsökkentési megoldásokat mutattak be az előadók, különösen az IP technológia térnyerésének szükségességére hívták fel a figyelmet.

Az IP telefónia aránya - a költségcsökkentési lehetőségek és az elérhető új szolgáltatások miatt - jelentősen növekszik a versenyszférában, és ennek egyre nagyobb teret kellene szereznie a költségvetési intézményeknél is - hangoztatta Kirsch Attila, az Avaya Magyarország Kft. államigazgatási területért felelős értékesítési menedzsere. Ennek eredménye az olcsóbb államra való törekvés igényének kielégítése lesz. Jelentősen mérsékelhető két telephely kommunikációs forgalmának költsége, egységesen kezelhető a teljes informatikai hálózat, lefaraghatóak az üzemeltetés adminisztrációs ráfordításai, gyorsabban vezethetőek be az új alkalmazások, könnyebben kezelhetők az épületen belüli költözések, átalakítások. Az IP telefóniához szükséges technológia évek óta készen áll, azonban az intézmények hálózatának alkalmasnak kell lennie az új technológia fogadására.

Az új módszerek - telefon, fax, e-mail egységes kezelésére képes contact centerek, titkosított IP adatátvitel, megbízható hálózatmenedzsment, mobil híváskezelés stb. - a mostanság oly sokszor hangoztatott szolgáltató állam létrehozására is választ adnak. Ez nem csak technológiai, hanem emberi erőforrás, szervezeti és folyamatszervezési paradigmaváltást is indukál. Az állam akkor tud hatékonyan működni, ha úgy tekintenek rá, mint egy nagyvállalatra, amelynek tízmillió ügyfele és több ezer telephelye van.

A kormányzat másik törekvése a távmunka elterjesztése, amelynek azonban az állami intézményekben, vállalatokban való alkalmazása nyújtana költségmegtakarítási lehetőségeket - épp az állam számára. Az Avaya alapító tagja a nemrég megalakult távmunka-szövetségnek. Az eddig nem látott munkaerő bevonása a munkanélküliséggel sújtott városokban - biztonságos VPN megoldásokkal - legalább alkalmi dömpingmunkára - például az adóbevallási időszakban információs szolgáltatás nyújtására - lenne használható.

E-közig ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Thermaltake bemutatja első Bumblebee (dongó) színű termékét

A Thermaltake, a prémium toronyházak, hűtések, gamer perifériák és nagy teljesítményű memóriák piacán vezető PC-komponens márka bejelentette a The Tower 200 Bumblebee Mini toronyházat, egy új színű változatot a közkedvelt The Tower sorozatban. A Tower 200 egy mini-ITX toronyház függőleges kialakítással és kivételes hűtési hatékonysággal. Bár ez a ház kompakt méretű, egy 4090-es grafikus kártya és egy 280 mm-es radiátor is elfér benne. Az új élénk sárga árnyalat hozzáadásával a The Tower 200 sorozat már hat színben kapható: fekete, Snow, Turquoise, Racing Green, Matcha Green és Bumblebee, így könnyedén kiválaszthatod a stílusodhoz illő The Tower 200-at.

2024. január 2. 12:10

Magyarországon is elkezdték blokkolni az AI robotok hozzáférését a weboldalak

Felmérésünk szerint az 1000 legolvasottabb magyar weboldal nagyjából 1%-a blokkolja a mesterséges intelligencia robotok hozzáférését tartalmaikhoz. Világszinten ez az arány már 20% felett jár, de Magyarországon is növekedés várható.

2023. október 12. 16:11

Gyerekszobától a tanteremig – Két nap a digitális tudatosságért

Mit jelent a digitális szülőség a XXI. században? Hogyan tudjuk online is biztonságban gyerekeinket? Milyen eszközkészlettel tudjuk elősegíteni, hogy élmény legyen a tanulás? Többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ az a kétnapos esemény-sorozat, melyet a digitális tudatosság jegyében szerveznek a Magyar Telekom székházban.

2022. október 13. 12:55

Érik a forradalom az alkalmazásfejlesztésben

Az IT-szektorban tomboló munkaerőhiány nem új keletű probléma: miközben jelenleg az USA-ban közel 1 millió betöltetlen pozíció van a területen, a hazai GDP csaknem 20%-át adó digitális gazdaság a kivándorlással, a kisadózó vállalkozásokat érintő szigorításokkal és az alapfokú oktatás kapcsolódó hiányosságaival küzd. Mindezt tetézi a járvány alatt pánikszerűen felpörgő digitalizációs igény, hiszen nagyságrendileg ötször több megrendelés érkezik manapság a fejlesztő cégekhez. 

2022. október 4. 17:08

Félárú utazási kedvezmény a HVG Állásbörzére érkezőknek

A MÁV-Volán-csoport saját standdal és online is várja az érdeklődőket a HVG Állásbörzén, amit 2022. október 5-én és 6-án rendeznek a Papp László Budapest Sportarénában. Az eseményre utazóknak a MÁV-START és a GYSEV 50 százalékos alkalmi menettérti kedvezményt biztosít bármely belföldi állomásról Budapestre, a Keleti, a Nyugati és a Déli pályaudvarra, továbbá Kelenföld, Kőbánya-Kispest, Kőbánya alsó, Kőbánya-felső és Zugló állomásra. 

2022. október 4. 15:33

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09