Kiosztották a 2004. évi Ericsson-díjakat

forrás Prim Online, 2004. október 31. 13:59
2004. október 29-én kiosztották a középiskolai matematika- és fizikatanárok munkájának elismerésére alapított Ericsson-díjakat.
Az Ericsson Magyarország Kft. Kutatási-fejlesztési Igazgatósága 1999-ben díjat alapított azzal a céllal, hogy hozzájáruljon a magyar természettudományos alapképzés hagyományosan magas színvonalának fenntartásához, illetve emeléséhez. Azok a tanárok részesülhetnek az elismerésben, akiknek tanítványai kiemelkedő teljesítményt értek el valamely jelentős tanulmányi versenyen, vagy akik a legtöbbet tették annak érdekében, hogy tanítványaikkal megismertessék, sőt megszerettessék ezeket a tantárgyakat.

A díjalapítók tisztában vannak vele, hogy a középiskolai matematika- és fizikaoktatásnak jelentős szerepe van abban, hogy a magyar műszaki és természettudományos diplomával rendelkezők tudása világviszonylatban is kiemelkedő. Ennek a szellemi kapacitásnak köszönhető, hogy egyre több hazai és külföldi befektető folytat Magyarországon kutatási és fejlesztési tevékenységet, így kapcsolva be hazánkat a különböző távközlési és egyéb csúcstechnológiák fejlesztésének nemzetközi vérkeringésébe.

Az Ericsson célja, hogy erkölcsi és anyagi elismerést nyújtson azoknak a matematika és fizika tanároknak, akik kiemelkedő eredményt értek el tárgyuk oktatásában. Ehhez két kategóriában oszt ki díjakat.

"Ericsson a matematika és fizika népszerűsítéséért" díj

4 matematika- és 4 fizikatanár részére egyenként 200 000 Ft-tal járó díj, melyet olyan tanárok kaphatnak, akik tanítványaikkal az adott tanévben aktívan bekapcsolódtak a Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok pontversenyeibe (korábban iskolájából egyáltalán nem vagy csak csekély eredménnyel versenyeztek a tanulók), vagy több éve elismerten a legtöbbet teszik a tantárgyuk iránti érdeklődés felkeltéséért és megszerettetéséért.

Az "Ericsson a fizika népszerűsítéséért" díjban 2004-ben

Arany Tóth László (Boronkay György Műszaki Középiskola és Gimnázium, Vác)
Dr. Kirsch Éva (Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma, Debrecen)
Varga Gáborné (Csík Ferenc Általános Iskola és Gimnázium, Budapest)
ifj. Zátonyi Sándor (Hugonnai Vilma Egészségügyi Szakközépiskola, Békéscsaba) részesül.

Az "Ericsson a matematika népszerűsítéséért" díjban 2004-ben

Csete Lajos (Révai Miklós Gimnázium, Győr)
Dobos Sándor (Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Iskola és Gimnázium, Budapest)
Dr. Gerőcs László (ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Iskola, Budapest)
Dr. Vajda István (Zrínyi Miklós Gimnázium, Zalaegerszeg) részesül.


"Ericsson a matematika és fizika tehetségeinek gondozásáért" díj

2 matematika- és 2 fizikatanár részére egyenként 200 000 Ft-tal járó díj, amelyet olyan tanárok kaphatnak, akiknek tanítványai a Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok versenyein, vagy a Varga Tamás, Arany Dániel matematikaversenyek, matematika vagy fizika OKTV, Öveges József, Mikola Sándor, Fényes Imre, Szilárd Leó fizikaversenyek, a Nemzetközi Matematika vagy Fizika Diákolimpiák, a Kürschák József matematikai tanulóversenyek, vagy az Eötvös Loránd fizikaversenyek valamelyikén az 1996-97-es tanévtől kezdődően 1-3. díjat nyertek.

Az "Ericsson a fizika tehetségeinek gondozásáért" 2004. évi díjazottjai:

Nagyné Fodor Zsuzsanna (Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola és Kollégium, Eger)
Tófalusi Péter (Református Kollégium Dóczy Gedeon Gimnázium, Debrecen).


Az "Ericsson a matematika tehetségeinek gondozásáért" 2004. évi díjazottjai:

Csapó Lászlóné (Váry Emil Általános Iskola, Kisvárda)
Mike János (Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium, Szeged).

A díjakat a MATFUND Középiskolai Matematikai és Fizikai Alapítvány Kuratóriuma ítélte oda, a Bolyai János Matematikai Társulat és az Eötvös Loránd Fizikai Társulat Ericsson-díj bizottságainak ajánlása alapján.

Kulcsszavak: oktatás díj Ericsson-hu

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09