Létrehozzák a Nemzeti Audiovizuális Archívumot

MTI Sajtóadatbank, 2004. november 17. 10:06
Az Országgyűlés Informatikai és Távközlési Bizottsága hét igen és négy nem szavazat mellett általános vitára alkalmasnak találta a Nemzeti Audiovizuális Archívumról szóló törvényjavaslatot keddi ülésén.
A kormány képviselője elmondta, hogy az archívum olyan országos közgyűjtemény lesz, amelyben az elektronikus médiában készített és sugárzott magyar készítésű anyagokat őrzik majd. Az archívum az úgynevezett köteles példányok gyűjtőhelye is lesz, ahol digitális
formában tárolják a különböző műsorokat.

Az archiválás nem jár többletköltséggel, mivel a digitális jeleket a műsorszórásból veszi át a gyűjtemény. A kormány képviselője kitért arra, hogy a nemzeti gyártású műsorok nemzeti
kincset képeznek, és nemzetközi példák alapján dolgozták ki a törvényjavaslatot.

Az előterjesztés szerint az archívum a Magyar Televízió, a Duna Televízió, a TV2, az RTL Klub és a Magyar Rádió magyar gyártású anyagait tárolja.

Az archívum a szerzői jogi szabályoknak megfelelően nyilvános lesz, és on-line módon érhetők el az itt gyűjtött anyagok.

A képviselők hat igen és öt tartózkodás mellett általános vitára alkalmasnak találták a cégnyilvántartással és a polgári perrendtartással, valamint más kapcsolódó törvények módosításával összefüggő törvényjavaslatot is. Erről a kormány képviselője elmondta: nem koncepcionális módosításokról van szó, hanem olyanokról, amelyek az elektronikus ügyintézés megvalósításához szükségesek. Így például a módosítások alapján a jövőben lehetségessé válik, hogy a cégbírósági bejegyzéssel kapcsolatos illetéket és közzétételi díjat elektronikus úton az államkincstáron keresztül fizessék be az ügyfelek.

A bizottság tagjai az ülésen meghallgatták a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács tavalyi és idei első félévi beszámolóját. Simonyi Ernő leköszönő elnök a bizottság előtt elmondta, hogy Magyarország versenyképességével folyamatosan problémák vannak, és a helyzet egyre rosszabb. Közölte azt is, hogy Magyarország északi szomszédja a versenyképességet illetően sokkal jobb helyzetben van.
Kulcsszavak: műsor televízió

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09