ITU- jelentés a globális ICT szektorról

Kovács Attila, 2004. november 21. 16:08
A Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) legújabb, „The Portable Internet” című jelentésében adatokat közöl a globális információs és kommunikációs technológiai (ICT) ágazatról. Megállapítja, hogy a távközlési szolgáltatások alszektor piaci értéke 2002-ben haladta meg a szimbolikus 1billió dolláros értéket, míg becsült értéke 2003-ban 1,1 billió dollár volt. A bevételeket tekintve, ez a piac 1993 és 2003 közötti tíz évben átlagosan évi 8,8 százalékkal nőtt, annak ellenére, hogy a dotcom cégek 2000. évi „kipukkadása” miatt valamivel lassult az ütem (évi 6,1 százalék).
A jelentés szerint ésszerű az 1,1 billió dollárhoz hozzáadni a távközlési eszközök eladásából származó 300 milliárd dollárt. Továbbá, ha a teljes ICT szektorra akarunk következtetéseket levonni, a számítógépipar (hard- és szoftver) és a műsorszórás szektorainak eredményét is egybe kell vonni. Ez az ITU riportjában összességében már 2,5 billió dollárt tesz ki.

A jelentés megállapítja, a fixvonalas telefonüzletág növekedése az 1990-es évek közepe óta stagnált, 2001 óta pedig csökken. Ez különösen igaz a nemzetközi telefonforgalomra, amely leginkább ki van téve a kevésbé költséges Internet Protocol (IP) alapú hálózatok által gerjesztett növekvő verseny piaci hatásainak.

A mobil-előfizetők aránya régiók szerint 2003 év végén a következő volt: Ázsia-Csendes Óceánia 49,1 százalék, Európa 28,3 százalék, Amerika 19,2 százalék, Afrika 3,3 százalék. Az országonkénti összes mobiltelefon-előfizető számát tekintve, az ITU szerint a 2003. év végi sorrend így alakult (millió előfizető):

Kína 270
Egyesült Államok 158,7
Japán 86,7
Németország 84,8
Olaszország 55,9
Egyesült Királyság 49,7
Brazília 46,7
Franciaország 41,7
Spanyolország 37,5
Korea 33,6.
Kulcsszavak: ITU távközlés trend

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A telefonálástól a nagyképernyős streamelésig – így alakította át az életünket 3 évtized alatt a mobiltechnológia

1994. március 26-án, 30 évvel ezelőtt indította a Yettel az első kereskedelmi GSM szolgáltatást Magyarországon, akkor még Pannon GSM néven. Nem csak a márka, a mobiltechnológia is számos újításon ment keresztül a három évtized alatt. Az akkoriban még csak hangszolgáltatást nyújtó méregdrága belépési díjtól indulva mára korlátlan hang- és adatcsomagok, szélsebes mobilinternet érhető el megfizethető áron, mind mobilon, mind az otthonokban, mobilhálózati alapokon. 30 év fejlődése, aminek mára a lakosság és az üzleti felhasználók is a nyertesei lettek.

2024. március 27. 16:55

Yettel: Új országos rekord született

2024. március 26-án több százan doboltak egyszerre Magyarország különböző pontjain, hogy hazai ütősrekordot állítsanak fel. A kísérlet apropóját az adta, hogy 30 éve indította el a Yettel – akkor még Pannon GSM néven – kereskedelmi szolgáltatását, amit a rekordkísérletben résztvevők egy országon átívelő, a mobilhálózat által összekapcsolt közös zenéléssel ünnepeltek meg. A mobiltársaság törökbálinti székházában és az ország több pontjáról 5G-hálózaton kapcsolódtak a helyszínek, és így a résztvevők egy új, hivatalosan is regisztrált országos rekordot állítottak fel.

2024. március 26. 17:11

A HONOR Magic6 Pro elérte a DXOMARK legmagasabb pontszámát

A HONOR Magic6 Pro lett a világ legjobb fényképezős okostelefonja, ugyanis a DXOMARK kamerarangsorának az élén végzett. A figyelemre méltó, 158-as DXOMARK pontszámot elérve a HONOR Magic6 Pro bizonyítottan az okostelefonos fényképezés új mérföldköve. Ez az elismerés rávilágít arra, hogy a HONOR továbbra is elkötelezett az okostelefonok fejlesztése iránt: egyszerre feszegeti a technológia határait és kínálja a legjobb élményt a felhasználóknak.

2024. március 20. 14:18

A legolcsóbb mobilokból a legjobbakat a boomerek veszik a Rejoynál

Bár sokan azt gondolhatják, hogy a felújított készülék piacterén főleg a legolcsóbb készülékeket keresik a magyar vásárlók, a Rejoy.hu-nál gazdára találó készülékek kétharmada közép vagy felső árkategóriájú, és csak egyharmada alsó kategóriás. Míg összességében a kilencvenes években született vásárlók rendelik a legnagyobb tudású, így legmagasabb árú mobilokat a Rejoytól, a baby boomer és X generációs vásárlók a belépő szintű készülékekből választják maguknak a legjobbakat.

2024. március 16. 12:18

A HONOR még izgalmasabbá teszi a tavaszt

Végre megérkezett a tavasz, ami meleget, szép időt és persze több lehetőséget jelent! Ezek kihasználásához pedig a HONOR most pár hasznos alkalmazást ajánl, amik segítenek a maximumot kihozni most, hogy végre ki lehet mozdulni otthonról – de akkor is, ha maradnánk.

2024. március 14. 19:31

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05