Globális informatikai szervezetet állít fel az ENSZ a szegényebb országok felzárkóztatására

Milkovits Gábor, 2004. november 28. 09:37
Az ENSZ egy olyan nemzetközi információs technológiai szervezet felállítását tervezi, amely elősegítené és koordinálná a fejlődő országokba irányuló technológiai beruházásokat.
Az üggyel kapcsolatos előterjesztés a napokban kerül Kofi Annan ENSZ főtitkár elé, abban a reményben, hogy elfogadásra kerül majd a 2005 novemberi tunéziai információs technológiai csúcson (WSIS). A létrehozandó szervezet elsősorban koordinációs szerepet látna el a fejlettebb országok kormányai, a magánbefektetők és az érintett elmaradottabb országok között. Sarbuland Khan, az ENSZ Információs és Kommunikációs Technológiai (ICT) munkacsoportjának igazgatója elmondta, hogy egy olyan konstrukciót képzelnek el, amelynek keretében a befektető országok kormányai garanciát vállalnának a kockázatok egy részére, mondjuk 25%-ára, ami bátorítaná a magánszférát. A cégek általában meglehetősen kockázatosnak minősítik a számítógépes vagy távközlési infrastruktúra kiépítését a fejlődő térségekben, a kormányoknak pedig többnyire nem állnak ehhez rendelkezésükre saját források. Első lépésként segítséget nyújtanának a megfelelő reformok és törvényi környezet kialakításához, a szervezet ugyanakkor nem venne részt a konkrét projektek lebonyolításban, hanem azt meghagyná az olyan testületeknek, mint például a Világbank.

Sarbuland Khan azt is elmondta, hogy habár az új szervezet az ENSZ égisze alatt jönne létre, teljesen független lenne annak bürokráciájától. Ez igen fontos, ha meggondoljuk, hogy a 191 tagállammal bíró testületben meglehetősen bonyolult a döntéshozatali folyamat.




Kulcsszavak: ENSZ EU jog

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Digitalizáció a KKV-knál - ahogy a mesterséges intelligencia látja

Manapság mindenki mindenről a ChatGPT-t kérdezi meg, úgyhogy - gondoltam - mi is kipróbáljuk, megnéztük, hogy milyen hírt írna a mesterséges intelligencia arról, hogy hol tart a digitalizáció Magyarországon a kis- és középvállalkozásoknál. Íme:

2023. február 4. 21:32

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05