Az Infosys mellett döntött a világbajnok Szentkirályi Ásványvíz forgalmazója is

forrás Prim Online, 2004. december 8. 13:20
A Megatrend 2000 Rt. Infosys Integrált Vállalatirányítási Rendszere támogatja a termelést és a kereskedelmi folyamatokat a Vitapress Kft.-nél.
A világdíjas Szentkirályi Ásványvíz forgalmazójánál a termelési volumen jelentős növekedése és a piaci verseny miatt vált szükségessé a folyamatok szoros nyomon követése, elemzése és hatékonyságának növelése.

A Vitapress 13 szállítótól kért ajánlatot a rendszer bevezetésére, majd öt pályázót hívott meg helyszíni konzultációra. Ezután született meg a döntés az alapár, a bevezetés költsége, a hardver igény, az ágazati referenciák, a cég nagysága, valamint annak figyelembevételével, hogy melyik országban fejlesztették a rendszert, mondta el a gazdasági igazgató.

A Megatrend erős pozícióval és számos referenciával rendelkezik az élelmiszeriparban. Ügyfelei közé tartozik többek között a Globus Csoport több cége, a Szegedi Paprika Rt. és az Univer Rt. is.

Az Infosys áruforgalom, készletgazdálkodás, termelés, pénzügy, főkönyv, kontrolling, tárgyi eszköz és humánerőforrás moduljai futnak ma a Vitapress-nél. A 2003-as szerződéskötés után ez év elején vezette be a Megatrend az integrált vállalatirányítási rendszert, amelyet mostanra már teljeskörűen, önállóan tudnak működtetni a cég munkatársai.

A Vitapress számára fontos követelmény volt a termelés és minőségbiztosítás területén a termelés heti tervezése, programozása, a napi termelésjelentés, az anyagnormák kialakítása és ellenőrzése, a késztermékek minősítése és az élelmiszeripari előírások szerinti nyomon követés biztosítása, mivel ezen területek informatikai lefedettsége korábban nem volt megfelelő.

A beszerzés és értékesítés területén korábban az árajánlatok, szerződések, megrendelések csak papíron készültek, így az azokkal kapcsolatos elemzések, ellenőrzések rengetek manuális munkát igényeltek. Az Infosys Áruforgalmi moduljának bevezetésével biztosítottá vált, hogy a beszerzések és értékesítések forgalmi bizonylatainak rögzítése automatikusan a szerződés szerinti áron történjen. Így a rendszerből az áruforgalommal kapcsolatos információs igények is könnyen lekérdezhetővé váltak.

A kereskedelemmel kapcsolatos további fontos követelmény volt a vevői bónuszok ellenőrzési lehetőségének biztosítása. Ezen igényeket speciális listák készítésével, fejlesztéssel oldotta meg a Megatrend.

Minden alrendszerrel szemben elvárás volt, hogy online, naprakész információt biztosítson a vezetők számára a mindennapi döntések meghozatalához. Ezen igényeknek az Infosys egyes moduljai alapvetően megfelelnek, azonban a Vitapressnek volt néhány olyan igénye, amelyek kielégítése érdekében a Megatrend egyedi riportokat fejlesztett. Ezek egy részét a projekt keretében oldotta meg, egy része pedig a cég informatikus szakembereinek feladata lett; ehhez a Megatrend képzést és konzultációs támogatást nyújtott.
Kulcsszavak: Infosys Megatrend

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09