Pannon GSM: különleges évbúcsúztató

forrás Prim Online, 2004. december 20. 17:38
Idén is kötetlen rendezvény keretében búcsúztatta a 2004-es esztendőt a Pannon GSM (PGSM), amelynek vezetői december 20-án, délután a Hotel Kempinskiben fogadták két, a cég által támogatott sportág legjobbjait - a magyar női kézilabda válogatottat és a magyar férfi jégkorong válogatottat -, valamint az újságírókat.
Ove Fredheim, a PGSM vezérigazgatója megköszönte a két válogatott csapat egész éves munkáját, külön kiemelte a női kézilabda csapat teljesítményét a tegnap befejeződött magyarországi Európa Bajnokságon, amivel a bronzérmet érdemelték ki. A vezérigazgató a csapat vezetőinek és minden tagjának egy-egy korszerű MMS-képes Nokia mobiltelefonnal kedveskedett. Somlyai Dóra vállalati kommunikációs igazgató méltatta a magyar kézilabdás lányok remek helytállását, kijelentve, bízik benne, hogy a támogatás további két éve során még fényesebb érmet harcol majd ki a csapat. A jégkorongozókról kijelentette, hogy ők a Pannon GM következő reménységei, akiket a mobilszolgáltató egészen 2007 végéig kíván támogatni.

Májusban indul az első SMP Marketing Masters kurzus!

A Magyar Marketing Szövetség elhozza a hazai szakemberek és marketingtevékenységet végzők számára a legszínvonalasabb stratégiai, kreatív, digitális, illetve technológiai tudásbővítő kurzusokat. Az SMP Masters magyar nyelvű, programsorozat összesen 5, egyenként 2 napos tematikus kurzusból áll.

2024. április 16. 11:41

Kiderült, naponta hány órát tévéznek a magyarok

A televíziózás továbbra is meghatározó napi szabadidős tevékenység hazánkban annak ellenére, hogy Európa legtöbb országában, de a világ számos táján is csökken a televízió népszerűsége. A Föld népessége napi szinten 2 óra 25 percet tévézik. Az európaiak majdnem egy órával többet, átlagosan 3 óra 22 percet, míg mi, magyarok az ezredforduló óta töretlenül legalább négy órát ülünk a televízió képernyője előtt egy átlagos napon – derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss elemzéséből.

2024. április 16. 11:09

Közel félmillió e-töltőpontra is szüksége lehet Franciaországnak néhány éven belül

A becslések szerint 2030-ra Franciaországban legalább 330 ezer, de akár 480 ezer e-töltőállomásra is szükség lehet. Ehhez gyors ütemben, folyamatosan újabb és újabb autópálya-pihenőhelyeket szerelnek fel töltőkkel, ahol már most akár 20 perc alatt 80 százalékra „tankolhatóak” az e-autók. 

2024. április 16. 10:10

Dizájnkiállításon és konyhai szakkiállításon is megmutatja magát a Samsung

A Samsung két milánói eseményen vesz részt idén áprilisban. A vállalat az EuroCucina 2024 konyhai szakkiállításon az összekapcsolt otthonok jegyében mutatja be új, prémium konyhai eszközeit és az életstílust, amit a készülékek kínálhatnak. A Milánói Design Hét Fuorisalone 2024 eseményén rendezett dizájnkiállításán pedig művészileg is megmutatja a látogatóknak a vállalat formatervezési filozófiáját.

2024. április 15. 19:32

10 meglepő NASA találmány, ami a mindennapi életünk részévé vált

Morzsaporszívó, babatápszer, láthatatlan fogszabályzó. Ma már hétköznapinak számító eszközök, melyekről nem is gondolnánk, hogy a világ legnagyobb űrügynöksége, a NASA áll kifejlesztésük mögött. A National Geographic összegyűjtött 10 olyan forradalmi találmányt, melyet a kezdetekben az űrkutatásban használtak, de később gyökeresen alakították át az emberek életét.

2024. április 15. 19:08

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09