Újabb fázisához érkezett az Epicos projekt megvalósítása

forrás Prim Online, 2005. január 19. 17:17
2005. január 19-én Garamhegyi Ábel, a GKM befektetésekért és kereskedelemfejlesztésért felelős helyettes államtitkára, Kovács Géza Péter, a Magyar Védelmiipari Szövetség elnöke és Hosszú Sándor, a MÁV Informatika Kft. értékesítési és üzletfejlesztési igazgatója közös sajtótájékoztatón jelentették be az Epicos projekt újabb fázisának megvalósulását.
Január második hetében a MÁV Informatika Kft. szervezésében megkezdődhetett az Epicos projekthez kapcsolódó magyarországi betanítás, amely keretében több mint 80 magyar cég számítástechnikai és marketingszakértői szerezhetnek ismereteket az Epicos e-kereskedelmi portáljának használatáról és az Exostar beszerzési rendszerről.

Mint az ismeretes, még 2004. július 26-án jött lére az a megállapodás a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium és az Epicos A. G. svájci bejegyzésű, athéni székhelyű cég között, amely révén a GKM elősegíti a hazai védelmi ipari cégek világhálón történő megjelenését, a nemzetközi haditechnikai gyártási-értékesítési hálózatokba való hathatósabb bekapcsolódásukat.

Az Epicos - egy nemzetközileg is elismert, haditechnikai beszerzésekre és offsetre szakosodott B2B e-kereskedelmi portál - már számos európai országban valósított meg hasonló projekteket, így Görögország mellett Ausztriában is, a magyar projekttel párhuzamosan Litvániában is dolgoznak.

A magyar ellentételezési projekt kedvezményezettje az a 83 magyar védelmi ipari, high-tech és kettős felhasználású termékeket előállító cég lesz, amelyeket a magyar Védelmiipari Szövetség - egy szakmai zsűri bevonásával - még az elmúlt év végén szelektált a részvételre.

Az Epicos 2 éven keresztül térítésmentesen biztosít hozzáférést a hazai cégeknek azokhoz az elektronikus kereskedelmi szolgáltatásokhoz, amelyek információkat szolgáltatnak a nemzetközi védelmi ipar fejlődési tendenciáiról, az egyes országok aktuális és tervezett haditechnikai beszerzései programjairól és az azokkal összefüggő ellentételezési programokról.

A projekt másik nem kevésbé fontos eleme a hazai vállalatok integrálása a világ vezető hadiipari cégei által működtetett elektronikus beszállítói rendszerbe, az Exostarba. Ennek célja az elektronikus piac sajátosságainak megismertetése, illetve az így kínálkozó üzleti lehetőségek kiaknázása.

Garamhegyi Ábel helyettes államtitkár kiemelte, hogy a kormányzati gazdaságpolitika céljainak megvalósításában az ellentételezés egyre fontosabb szerepet tölt be. Az Epicos projekt megvalósítása a védelmi iparban tevékenykedő hazai kis- és középvállalatok piacismeretének bővítését, a nemzetközi védelmi piacra jutását segíti elő úgy, hogy e speciális piac által ma már megkövetelt korszerű e-kereskedelmi eszközök alkalmazását vezeti be. Ez az ellentételezési projekt azért is sajátos, mert egy egész ágazatot - a szélesebb értelemben vett védelmi ipart - hoz előnyösebb helyzetbe, növelve annak versenyképességét. Az ellentételezési konstrukció teszi lehetővé azt is, hogy a magyar résztvevő vállalkozások térítésmenetesen jussanak az ismeretekhez és a szolgáltatásokhoz.

Epicos

Az Epicost (korábban e-offsets) 2000 októberében hozta létre egy, az űrhajózási és védelmi ipari szektorban - és ezen belül az ellentételezésben, ipari kooperációban és a haditechnikai beszerzésekben - több mint 20 éves tapasztalattal rendelkező szakemberek csoportja. Ma az Epicos, 3 éves sikeres működést követően, változatlanul az egyetlen olyan Business-to-Business globális platform, amely ellentételezéssel, ipari kooperációval és a haditechnikai beszerzésekkel foglalkozik. Egy globális űrhajózási és védelmi ipari e-piactér létrehozása érdekében az Exostarral alakított ki stratégiai együttműködést, amely eredményeként a két cég platformjának összekapcsolása révén komplett és egyedülálló szolgáltatási csomagot tudnak kínálni a felhasználóknak. Az Epicos tevékenysége ma 30 országra terjed ki (ezek együttesen a világ offset és ipari kooperációs tevékenységének mintegy 85%-át teszik ki), ez szám 2004 végéig céljaik szerint elérheti a 40-et.

Exostar


Az Exostar egy elektronikus kereskedelmi és üzleti megoldásokat szolgáltató cég, amelyet a 400 milliárd dolláros űrhajózási és védelmi ipar révén és számára építettek ki. Az Exostar a gyártók, a beszállítók és a vevők között teremt kapcsolatot egy magas biztonsági fokkal rendelkező virtuális piactéren az ellátás, kereskedelem és az együttműködés biztosítása érdekében. A kínált megoldások és az ipar mély ismerete révén az Exostar értéket teremt a rendszerek és a szabvány e-kereskedelmi folyamatok integrációja útján, jelentősen csökkentve a költségeket és meggyorsítva a ciklus időket. Az Exostar heti 85 000 tranzakciót dolgoz fel és 2001 márciusa óta több, mint 3,5 millió tranzakciót hajtott végre a 13 000 beszállító egyre bővülő körével. Továbbá 1400 mérnök és beszállítói láncok szakemberei használják nap mint nap a rendszer e-együttműködési eszközeit. Az Exostar alapító partnerei: BAE Systems, Boeing, Lockheed Martin Corp., Raytheon Co. és a Rolls-Royce.
Kulcsszavak: MÁV Informatika

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09