Nagy-Britanniában építik ki a világ első digitális mozihálózatát

Milkovits Gábor, 2005. február 27. 17:20
Az Egyesült Királyság Filmtanácsa elhatározta, hogy az elkövetkező másfél év folyamán 250 vetítőteremmel létrehozza a világ első digitális mozihálózatát.
A 11,5 millió fontos (kb. 4 milliárd forint) beruházás kivitelezője a szerződés szerint az "Arts Alliance Digital Cinema" (AADC) elnevezésű társaság lesz, amely körülbelül 150 mozgóképszínházban mintegy 250 digitális vetítőtermet alakít majd ki. Ez a mennyiség megegyezik a világon jelenleg létező összes ilyen terem számával. A projekt keretében nagyfelbontású vetítőgépeket, illetve megfelelő szerverszámítógépeket helyeznek majd el a mozikban. A filmszínházakba hordozható merevlemezen érkeznek majd az egyenként körülbelül 100 GB-os filmek, amelyeket innen először a szerverre másolnak, majd az AADC által alkalmazott új kivetítőkön keresztül 2048 x 1080 pixeles felbontásban jelenítenek meg a kivetítőn. A kópiák esetében digitális másolásvédelmet fognak alkalmazni, és minden mozinak meglesz a saját kódja ennek feloldására. Szakemberek szerint a digitális "nyersanyagra" forgatott, vagy a digitalizált filmek általában körülbelül 1 terabájtosak, ám a 100 gigabájtra való tömörítés nem jár észrevehető minőségromlással.

A digitális kópiák használatának számtalan előnye van a celluloidszalaggal szemben - a tartós minőség mellett talán a legfontosabb az olcsóság, amely mindenképpen a speciális helyzetű, nem tömegfilmeknek kedvez. Úgynevezett "művészfilmeket", vagy dokumentumfilmeket eddig például többnyire csak a nagyvárosok kifejezetten ezekre szakosodott, és államilag támogatott filmszínházaiban lehetett látni, az olcsó, gyakorlatilag korlátlan számban készíthető digitális kópiák révén azonban megérheti kisebb számú, vidéki közönségeknek is levetíteni őket. Ráadásul, míg a népszerű filmek drága és elégtelen mennyiségű kópiáit eddig csak meghatározott időre bérelhették a kisebb mozik, ez alatt az idő alatt pedig kénytelenek voltak naponta többször is vetíteni őket, addig a digitalizálás révén ez a probléma is könnyedén megoldódik, mivel minden filmszínháznak lesz saját kópiája. Az AADC tervei szerint a brit országos digitális mozihálózat első tagjai már idén ősszel megkezdhetik a működést.
Kulcsszavak: film mozi

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09