Hétszáz új munkahelyet teremt Magyarországon az IBM

Kovács Attila, 2005. március 3. 15:30
Kóka János,a GKM minisztere és Paál Péter, az IBM Magyarország vezérigazgatója ma közös sajtótájékoztatón jelentették be, hogy az IBM jelentősen bővíti magyarországi szolgáltatási üzletágát. Ennek keretében az informatikai világcég a közeljövőben legalább 6,5 milliárd forintot ruház be, hogy elsősorban Budapesten, 700 új munkahelyet teremtve fejlessze hazai szolgáltatási üzletágát.
Az új alkalmazottak 75 százaléka magasan kvalifikált pályakezdő munkaerő, főiskolai vagy egyetemi diplomával és kiemelkedő idegen nyelvtudással. A feladatok: magas szintű pénzügyi, beszerzési, emberi erőforrás (HR) és call center funkciókat ellátó szolgáltatások, kifejezetten az IBM ügyfelei részére. Ezáltal lehetővé válik, hogy az IBM megrendelői azokra az üzleti folyamatokra koncentrálhassanak, amelyekkel a legnagyobb hozzáadott értéket állíthatják elő, míg más, nem a profiljukba illő tevékenységet az IBM szolgáltatási üzletágára bízhatnak.

Kóka János a meghirdetett beruházás-ösztönzési stratégia eredményének nevezte az IBM mai döntését. „Ez is hozzájárul ahhoz, hogy már 200 milliárd forintos beruházás, mintegy 7 ezer új munkahely teremtésével már folyamatban van az országban. A most folyó tárgyalások alapján pedig 2008-ig várhatóan 660 milliárd forintos beruházással 17 ezer munkahely hozható létre”—mondta a miniszter.

Paál Péter szerint az új munkavállalók öt éven keresztül történő megtartását is vállaló IBM Magyarország a hétszáz új munkahely megteremtésével az ügyfelek bizonyos folyamatait átvállalhatja. A vezérigazgató kijelentette, hogy az IBM képzést és világszínvonalú munkakörnyezetet is biztosít az újonnan felvetteknek. Arra a kérdésre, pontosan mikorra kívánják a hétszáz új munkahelyet és mennyiben eddig nem kínált szolgáltatásokkal is, betölteni, Paál részben kitérő választ adott: „Minél gyorsabban szeretnénk felvenni az új munkatársakat és természetesen előre kell látnunk – azaz meghatároznunk --, milyen igényei lesznek/lehetnek ügyfeleinknek, mind rövid, mind közép távon”.
Kulcsszavak: IBM-hu IBM +céginfo

Sony World Photography Awards 2024 – kihirdették a nyerteseket

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 20:08

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

Megvannak a Sony World Photography Awards idei nyertesei

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 17:44

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Ünnepel a Samsung Galaxy Team európai sportolói csapata

Már csak 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44 európai Team Galaxy versenyzőt támogat – olyan sportolókat, akik a játékok során országukat képviselik –, hogy az olimpián is kihozhassák magukból a bennük rejlő lehetőségeket. 

2024. április 19. 15:11

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09