Szakmai nap: Lotus Notes alkalmazások

Kovács Attila, 2005. március 4. 12:30
"Egyedi alkalmazások vírusmentes környezetben, Lotus alapokon" címmel három cég tartott tegnap Budapesten, az IBM székházában szakmai rendezvényt.
A félnapos konferencia célja az volt, hogy a HyperTeam Kft. bemutassa a VirusBuster Kft-vel és az IBM Magyarországgal közösen, milyen egyszerűen és hatékonyan lehet a Lotus Notes alapú szoftverkörnyezeteket vírusmentesen "tartani".

A VirusBuster által bemutatott megoldás egyszerűbb és hatékonyabb is, mint konkurenseinek megoldásai, Lotus Notes környezetben is. "Csak egy terméken múlna?" címmel, gyakorlati példákat tartalmazó előadást tartott a Matáv Rt. képviselője, bemutatva, hogyan alkalmazzák a Sybari Antigen terméket, melyet Magyarországon a VirusBuster forgalmaz.

Ezt követte a HyperTeam képviselőjének. az előadása, amelyből kiderült, a kft. üzleti megközelítése, vagyis az, hogy hogyan nyújt támogatást, az üzleti stratégiától kiindulva egészen az egyedi testre szabott alkalmazások bevezetéséig. "A termék és/vagy szolgáltatás előállítására irányuló üzleti folyamatokat, az ezeket támogató folyamatokat és nem utolsó sorban az irányító folyamatokat is mind az üzleti stratégiából kell levezetnünk, figyelembe véve az ügyfelek igényeit és az üzleti környezetünket" -- foglalta össze a megközelítés lényegét Solti Árpád, a HyperTeam ügyvezető igazgatója. A kft. álláspontja szerint egy folyamatmenedzsment rendszer kialakítása biztosíthatja, hogy az előbb említett elvárásoknak ne csak a rendszer kialakításakor feleljünk meg, hanem a felelősök (folyamatgazdák stb.) kijelölésével működő folyamatmenedzsment rendszer alakuljon ki. Elhangzott, hogy a HyperTeam számos ügyfelénél sikeresen alakított ki hasonló rendszereket.

A szakmai nap további részében hangsúlyt kapott, hogy a HyperTeam által kínált Lotus Notes alapú üzleti alkalmazások jól egészítik ki a vállalatoknál működő Lotus Notes alapú csoportmunka, illetve egyéb alkalmazásokat. Hatékonyan képesek támogatni a dokumentumkezelést, iktatást, ajánlat és szerződés-nyilvántartást, vagy akár az ISO rendszer működtetését is.
Kulcsszavak: Lotus VirusBuster security

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09