A DT és a Matáv felminősítésével tetőzött a szektor adósminőségi javulása

MTI Sajtóadatbank, 2005. április 15. 11:45
Valószínűleg véget ért az európai távközlési szektor befektetési besorolású cégeinek két és fél éve tartó adósminőségi javulása, amelynek utolsó nagy mozzanata jó eséllyel a France Télécom, valamint Deutsche Telekom - és vele a Matáv - idei első negyedévi felminősítése volt, áll a Standard and Poor's csütörtökön Londonban kiadott negyedéves szektorjelentésében, amely szerint a Matávnak önálló egységként is erőteljes a pénzügyi teljesítménye.
A világ legnagyobb hitelminősítője szerint hónapok óta először - jóllehet csekély mértékben - ismét meghaladja a szektor besorolással ellátott vállalatai között a negatív kilátású, illetve ennek megelőző mozzanataként figyelőlistára helyezett adósi osztályzatok száma a pozitív kilátásúakét.

A Standard and Poor's kiemeli a svéd TeliaSonera AB és a spanyol Telefónica S.A. március végén bejelentett figyelőlistára helyezését, valamint a francia Eutelsat S.A. március közepi átsorolását magas hozamú - vagyis alacsony adósminőségi besorolású - kategóriába.

A hitelminősítő ugyanakkor megjegyzi: egyelőre nem látszanak annak jelei, hogy megkezdődött volna a legjobb osztályzatú távközlési cégek adósminőségének jelentősebb ütemű romlása. A befektetésre ajánlott minősítésű csoport vállalatai rendszerint megfontoltan törekszenek a szilárd tőkestruktúra fenntartására, felvásárlásos terjeszkedésükkel készpénzképzési céljaik teljesítésére és üzleti pozícióik megőrzésére összpontosítanak.

A jelentés szerint tavaly a legnagyobb európai szolgáltatók rekord működési szintű pénzforgalmi többleteket értek el. A Deutsche Telekom vezeti ezt a rangsort, 10,2 milliárd eurós tavalyi egész éves szabadkészpénz-képzéssel az előző évi 8,2 milliárd euró után.

Az öt legnagyobb európai szolgáltató (a Deutsche Telekom, a France Télécom, a Telefónica, a Telecom Italia és a holland Koninklijke KPN N.V.) összesített, működési szinten generált pénzforgalmi többlete 2004-ben 33,1 milliárd euró volt, az előző évi 27,8 milliárd euró után - áll a Standard and Poor's londoni jelentésében.

A hitelminősítő szerint e vállalatok együttes nettó adóssága tavaly 193 milliárd euró volt, ami 17 százalékos működési szabadkészpénz-egyenleg/nettóadósság rátának felel meg; ezt a jelentés "szilárdnak" minősíti.

A Standard and Poor's arra számít, hogy 2005-ben kevesebb minősítési változtatás lesz a szektorban, mint amennyi 2004-ben volt, és a leminősítések és felminősítések száma ezen belül nagyjából egyenletesen fog megoszlani.

A cég március 3-án emelte vissza befektetői szintre a Deutsche Telekomot, és vele együtt a német szolgáltató magyarországi stratégiai befektetését, a Matávot, a spekulatív elemeket is tartalmazó közepes befektetői "BBB plusz"-ról egyaránt "A mínusz"-ra. A felminősítést az S&P azzal indokolta, hogy a Deutsche Telekom nettó adóssága tavaly az előző évi 46,6 milliárd euróról 35,2 milliárd euróra csökkent. Ezzel a DT elégséges mértékben javította adósságrátáit, és megfelelően erős szabadkészpénz-képzési teljesítményt nyújtott ahhoz, hogy a most megadott "A mínusz" szintre emelkedjen osztályzata az indoklás szerint.

A csütörtöki londoni jelentés szerint ugyanakkor a Deutsche Telekom adósságcsökkentési folyamata az idén jó eséllyel megtorpan, a 2,6 milliárd eurósra tervezett osztalékfizetés és a T-Online kisebbségi részvényeseinek kivásárlása miatt.

A Standard and Poor's 2002 áprilisában rontotta az addigi elsőrendű "A mínusz"-ról - a szuverén magyar devizaadósi besorolás szintjéről - a március eleji visszaemelésig érvényben tartott "BBB plusz"-ra a Matáv adóskockázati besorolását, miután ugyanezt tette a DT osztályzatával, a német vállalat akkor romlónak megítélt adósságleépítési kilátásaival indokolva a lépést.

A hitelminősítő deklaráltan együtt mozgatja a Deutsche Telekom és a Matáv besorolásait addig, amíg a magyar szolgáltató a német cég stratégiai befektetésének számít.

A Londonban kiadott csütörtöki jelentésben a Matávról a Standard and Poor's ugyanakkor azt írta, hogy a magyar szolgáltató önálló egységként mért pénzügyi teljesítménye továbbra is "robusztus", a magyar piacon zajló liberalizálás, a mobil szektor erősödő versenye és a forintárfolyam kilengései ellenére.

A Matáv egyszerre hajt végre versenyképesség-fenntartó célú belső szerkezeti átalakítást - beleértve a leépítéseket -, és ragad meg olyan növekedési lehetőségeket, mint a Telecom Montenegro felvásárlása. A Deutsche Telekom által ez utóbbihoz adott 28 milliárd forintos hitelfinanszírozás is jelzi a német és a magyar vállalat közötti kapcsolat szorosságát - áll a Standard and Poor's csütörtöki londoni jelentésében.
Kulcsszavak: távközlés Matáv

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A telefonálástól a nagyképernyős streamelésig – így alakította át az életünket 3 évtized alatt a mobiltechnológia

1994. március 26-án, 30 évvel ezelőtt indította a Yettel az első kereskedelmi GSM szolgáltatást Magyarországon, akkor még Pannon GSM néven. Nem csak a márka, a mobiltechnológia is számos újításon ment keresztül a három évtized alatt. Az akkoriban még csak hangszolgáltatást nyújtó méregdrága belépési díjtól indulva mára korlátlan hang- és adatcsomagok, szélsebes mobilinternet érhető el megfizethető áron, mind mobilon, mind az otthonokban, mobilhálózati alapokon. 30 év fejlődése, aminek mára a lakosság és az üzleti felhasználók is a nyertesei lettek.

2024. március 27. 16:55

Yettel: Új országos rekord született

2024. március 26-án több százan doboltak egyszerre Magyarország különböző pontjain, hogy hazai ütősrekordot állítsanak fel. A kísérlet apropóját az adta, hogy 30 éve indította el a Yettel – akkor még Pannon GSM néven – kereskedelmi szolgáltatását, amit a rekordkísérletben résztvevők egy országon átívelő, a mobilhálózat által összekapcsolt közös zenéléssel ünnepeltek meg. A mobiltársaság törökbálinti székházában és az ország több pontjáról 5G-hálózaton kapcsolódtak a helyszínek, és így a résztvevők egy új, hivatalosan is regisztrált országos rekordot állítottak fel.

2024. március 26. 17:11

A HONOR Magic6 Pro elérte a DXOMARK legmagasabb pontszámát

A HONOR Magic6 Pro lett a világ legjobb fényképezős okostelefonja, ugyanis a DXOMARK kamerarangsorának az élén végzett. A figyelemre méltó, 158-as DXOMARK pontszámot elérve a HONOR Magic6 Pro bizonyítottan az okostelefonos fényképezés új mérföldköve. Ez az elismerés rávilágít arra, hogy a HONOR továbbra is elkötelezett az okostelefonok fejlesztése iránt: egyszerre feszegeti a technológia határait és kínálja a legjobb élményt a felhasználóknak.

2024. március 20. 14:18

A legolcsóbb mobilokból a legjobbakat a boomerek veszik a Rejoynál

Bár sokan azt gondolhatják, hogy a felújított készülék piacterén főleg a legolcsóbb készülékeket keresik a magyar vásárlók, a Rejoy.hu-nál gazdára találó készülékek kétharmada közép vagy felső árkategóriájú, és csak egyharmada alsó kategóriás. Míg összességében a kilencvenes években született vásárlók rendelik a legnagyobb tudású, így legmagasabb árú mobilokat a Rejoytól, a baby boomer és X generációs vásárlók a belépő szintű készülékekből választják maguknak a legjobbakat.

2024. március 16. 12:18

A HONOR még izgalmasabbá teszi a tavaszt

Végre megérkezett a tavasz, ami meleget, szép időt és persze több lehetőséget jelent! Ezek kihasználásához pedig a HONOR most pár hasznos alkalmazást ajánl, amik segítenek a maximumot kihozni most, hogy végre ki lehet mozdulni otthonról – de akkor is, ha maradnánk.

2024. március 14. 19:31

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05