Az Adobe felvásárolja a Macromediát

Milkovits Gábor, 2005. április 18. 18:38
Az Adobe Systems körülbelül 3,4 milliárd dollárért felvásárolja a Flash szoftveréről közismert Macromedia vállalatot.
Bruce Chizen, az Acrobat szoftvercsomagot jegyző Adobe vezérigazgatója elmondta, hogy a vásárlás elsődleges célja az új piacokon való terjeszkedés elősegítése főként a mobil- és a vállalati területeken, habár a vétel lezárultával természetesen számba veszik majd az ebből eredő lehetséges megtakarításokat is. Chizen szerint a két vállalat egyesítésével ezentúl igen előnyös, a PDF-en és a Flash-en alapuló integrált megoldásokat kínálhatnak majd a felhasználóknak, sőt hosszabb távon egy meghatározó jelentőségű technológiai platformot is kialakíthatnak. Az ügylet során a Macromedia részvényesei fix árfolyamon, egy a 0,69-hez válthatják majd Macromedia papírjaikat Adobe részvényekre, és összességükben a felvásárló vállalatnak körülbelül a 18%-át fogják birtokolni. Az egyesített cégnél az Adobe vezérigazgatója és elnöke marad a posztján, míg a mostani Macromedia-vezér Stephen Elop elnökként a háttérműveletekért lesz felelős.

A várhatóan az ősszel lezáruló Adobe/Macromedia ügylet újabb jele a szoftveriparban folyó erőteljes konszolidációnak. Nemrégiben a Symantec vásárolta fel a Veritast, elsősorban a két cég termékeit integráló megoldások kifejlesztésére irányuló üzleti megfontolásokból, illetve az Oracle a PeopleSoftot, ez utóbbi ügylet fő motivációja azonban inkább a költségmegtakarítás volt.
Kulcsszavak: MacroMedia +céginfo Adobe

Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival

Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra. A következő hónapokban az ország számos pontját érintik majd, hogy frissítsék a városok, utak és autópályák nézetét a Google Térképen.

2024. április 20. 09:49

Sony World Photography Awards 2024 – kihirdették a nyerteseket

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 20:08

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

Megvannak a Sony World Photography Awards idei nyertesei

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 17:44

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09