Az Intel első negyedéves eredménye 9,4 milliárd dollár

forrás Prim Online, 2005. április 20. 13:24
Az Intel első negyedéves bevétele elérte a 9,4 milliárd dollárt, amely 17 százalékkal magasabb a tavalyi első negyedéves, illetve 2 százalékkal alacsonyabb az előző negyedévi eredményhez képest.
Az első negyedéves adózott eredmény elérte a 2,2 milliárd dollárt, ami 25 százalékos növekedést jelent a tavalyi évhez képest, illetve 1 százalékos emelkedést az előző negyedévhez viszonyítva. Az egy részvényre eső nyereség 34 cent volt, amely a 2004 első negyedéves 26 centhez képest 31 százalékos növekedés, illetve az előző negyedéves 33 centet követően 3 százalékos emelkedés. Az Intel az első negyedévhez hozzászámított még egy üzleti hetet, mivel a 2005-ös év 53 hétből álló pénzügyi évet jelentett a vállalat számára. Az elmúlt év első negyedéves eredmények során pedig egy jogi vitát követően 1,7 centtel csökkentett egy részvényre eső nyereséget jelentett.

A negyedév folyamán az Intel bejelentette, hogy átszervezte szervezetét, így a nagyobb termékcsoportokat összhangba hozta a vállalat stratégiájával, így biztosítva átfogó technológiai platformokat, Intel összetevőkre alapozva. Az Intel célja, hogy megváltoztassa a működési területeken való jelenlétét, így is tükrözve a cég új szervezeti struktúráját. Ennek első lépése a Form 10-Q volt, 2005 első negyedévében.

Kulcsszavak: +céginfo Intel

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

A tervezői gondolkodás eszközeivel alakítják a holnapot a Samsung és az EdisonKids kihívásának diákcsapatai

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 14:07

A Philips Monitors E1 terméksorozat három új, többcélú modellel bővül

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 28. 13:27

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05