Távközlési Világnap, Internet Világnap

MTI Sajtóadatbank, 2005. május 17. 10:15
Május 17. a Távközlés Világnapja, május 18. az Internet Világnapja a Nemzetközi Távközlési Egyesület kezdeményezésére. A Távközlés Világnapját 1968 óta tartják annak emlékére, hogy 1865. május 17-én írták alá Párizsban húsz ország képviselői a Nemzetközi Távközlési Uniót (International Telecommunication Union, ITU), mai nevén Nemzetközi Távközlési Egyesületet megalapító okmányt. Az egyesület 1947 óta az ENSZ szakosított szervezete, s közel 200 tagországa között van Magyarország is. Az ITU tagországok az idén a világnap központi témájának a következőt választották: Esélyegyenlőséget az információs társadalomban: eljött a cselekvés ideje.
Ma már a távközlési piac nemcsak az emberi hang továbbításáról szól, hanem videók, adatok átviteléről és multimédia interakcióról is. Európában az analógról a digitális földi műsorszórásra való átállás előkészületei állnak a fókuszban, miközben a digitális televízió-technológián alapuló új innovatív szolgáltatások iránti igények az egész világon erősödnek. Az ITU felmérése szerint a mobil-előfizetők számának növekedése túlszárnyalta a vezetékes telefonkapcsolat előfizetői számának növekedési ütemét és az internethasználat terjedésének ütemét is. 2004 közepére a mobilhasználók száma 1,5 milliárdra nőtt a világon.

Idén az ITU legjelentősebb rendezvényének a november 16. és 18. között Tuniszban sorra kerülő Információs Társadalom Csúcstalálkozó ígérkezik.

Május 18-án tartják az Internet Világnapját az ITU kezdeményezésére, amely a fejlődő és a fejlett országok közötti digitális szakadék felszámolását tekinti fő céljának, hiszen a Föld lakosságának többsége még nem élvezheti a modern telekommunikáció előnyeit, noha napjainkban rohamtempóban terjednek a fejlett távközlési technika eszközei.

A világméretű számítógépes hálózat, az internet, amely a különböző rendszerű számítógépek között egy egységes hálózati nyelv segítségével teremt kommunikációt, katonai alkalmazásból került át a polgári életbe az 1980-as évek közepén az Egyesült Államokban. Rövid időn belül tért hódított az üzleti életben, kereskedelemben, intézményekben, iskolákban. Széleskörű szolgáltatásai jelentősen megkönnyíthetik használója munkáját, tájékozódását, s emellett szórakoztató is lehet. Kezdetben hasznos szöveges információkat olvashattunk le az oldalakról, ma már videó-bejátszásokat nézhetünk, élő televízió- és rádióadásokat élvezhetünk, játszhatunk. Kapcsolatot teremthetünk a világ bármely részén élő felhasználókkal, a legrövidebb idő alatt juttathatjuk el üzenetünket az elektronikus levél, az e-mail segítségével, sőt még vásárolhatunk is anélkül, hogy elmozdultunk volna számítógépünk mellől.

2005 márciusában az Internet World Stats adatai szerint több mint 888 millió ember használta világszerte az internetet, s ez a szám az év végére elérheti az egymilliárdot. Ezen belül azonban nagyok az aránytalanságok: míg Európában 259 millió, addig Afrikában csupán 12 millió a világháló felhasználóinak száma.

Magyarországon internetezők számát mintegy 1,7 millióra becsülik, ebből 900 ezerre tehető az otthoni internethasználó. A Nemzeti Szélessávú Stratégia szerint 2006 végére az otthoni internet-hozzáféréssel rendelkező háztartások száma eléri az 1 milliót, így a háztartások internet-ellátottsága a jelenlegi 17 százalékról 26 százalékra emelkedik.

Az állam az úgynevezett eMagyarország-pontok létesítésével segíti az információs társadalom kiépítését: az országban jelenleg 2200 eMagyaország pont van. A közösségi helyeken az emberek állandó nyitva tartás mellett érhetik el a világhálót, a cél az, hogy csökkenjenek a társadalmi különbségek az internet használatában.

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A telefonálástól a nagyképernyős streamelésig – így alakította át az életünket 3 évtized alatt a mobiltechnológia

1994. március 26-án, 30 évvel ezelőtt indította a Yettel az első kereskedelmi GSM szolgáltatást Magyarországon, akkor még Pannon GSM néven. Nem csak a márka, a mobiltechnológia is számos újításon ment keresztül a három évtized alatt. Az akkoriban még csak hangszolgáltatást nyújtó méregdrága belépési díjtól indulva mára korlátlan hang- és adatcsomagok, szélsebes mobilinternet érhető el megfizethető áron, mind mobilon, mind az otthonokban, mobilhálózati alapokon. 30 év fejlődése, aminek mára a lakosság és az üzleti felhasználók is a nyertesei lettek.

2024. március 27. 16:55

Yettel: Új országos rekord született

2024. március 26-án több százan doboltak egyszerre Magyarország különböző pontjain, hogy hazai ütősrekordot állítsanak fel. A kísérlet apropóját az adta, hogy 30 éve indította el a Yettel – akkor még Pannon GSM néven – kereskedelmi szolgáltatását, amit a rekordkísérletben résztvevők egy országon átívelő, a mobilhálózat által összekapcsolt közös zenéléssel ünnepeltek meg. A mobiltársaság törökbálinti székházában és az ország több pontjáról 5G-hálózaton kapcsolódtak a helyszínek, és így a résztvevők egy új, hivatalosan is regisztrált országos rekordot állítottak fel.

2024. március 26. 17:11

A HONOR Magic6 Pro elérte a DXOMARK legmagasabb pontszámát

A HONOR Magic6 Pro lett a világ legjobb fényképezős okostelefonja, ugyanis a DXOMARK kamerarangsorának az élén végzett. A figyelemre méltó, 158-as DXOMARK pontszámot elérve a HONOR Magic6 Pro bizonyítottan az okostelefonos fényképezés új mérföldköve. Ez az elismerés rávilágít arra, hogy a HONOR továbbra is elkötelezett az okostelefonok fejlesztése iránt: egyszerre feszegeti a technológia határait és kínálja a legjobb élményt a felhasználóknak.

2024. március 20. 14:18

A legolcsóbb mobilokból a legjobbakat a boomerek veszik a Rejoynál

Bár sokan azt gondolhatják, hogy a felújított készülék piacterén főleg a legolcsóbb készülékeket keresik a magyar vásárlók, a Rejoy.hu-nál gazdára találó készülékek kétharmada közép vagy felső árkategóriájú, és csak egyharmada alsó kategóriás. Míg összességében a kilencvenes években született vásárlók rendelik a legnagyobb tudású, így legmagasabb árú mobilokat a Rejoytól, a baby boomer és X generációs vásárlók a belépő szintű készülékekből választják maguknak a legjobbakat.

2024. március 16. 12:18

A HONOR még izgalmasabbá teszi a tavaszt

Végre megérkezett a tavasz, ami meleget, szép időt és persze több lehetőséget jelent! Ezek kihasználásához pedig a HONOR most pár hasznos alkalmazást ajánl, amik segítenek a maximumot kihozni most, hogy végre ki lehet mozdulni otthonról – de akkor is, ha maradnánk.

2024. március 14. 19:31

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05