Okos telefonokon is elérhető lesz a Nokia N-Gage játékplatformja

Milkovits Gábor, 2005. május 19. 11:50
A Nokia bejelentette, hogy jövőre egyes okos telefonjaira is kiterjeszti N-Gage videojáték-platformját, így a korábbi stratégiától eltérően ezentúl nemcsak a speciális N-Gage készülékeken lesznek majd elérhetők a játékok.
A lépésre egyrészt az okos telefonok sikere, másfelől pedig az N-Gage készülékek eléggé mérsékelt eladási mutatói sarkallhatták a mobilóriást. Mint azt Gerard Wiener, a Nokia videojátékokért felelős igazgatója elmondta, az idén mintegy 25 millió okos telefon eladását tervezik, míg a készülékek globális piaca 2008-ra elérheti a 250 milliót is. Eközben a cégnek elég sok gondja akad az N-Gage játékközpontú telefonokkal: az első verziónál a konstrukciós hibák is közrejátszottak a sikertelenségben, ám egyelőre a QD elnevezésű javított kiadás sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Ennek ellenére a vállalat nem állítja le a fejlesztéseket, sőt több új kiegészítővel, illetve egy exkluzív ezüstszínű modellel is hamarosan előáll.

Az N-Gage platformot használó okos telefonok 2006-tól kerülnek majd forgalomba, és az N-Gage-hez hasonlóan memóriakártyáról, vagy pedig PC-ről lehet majd letölteni rájuk a játékprogramokat. A Nokia azt is tervezi, hogy először olyan szoftverfejlesztői eszközöket dolgoz ki, amelyek lehetővé teszik a többféle készülékkel egyszerre kompatibilis videojátékok készítését.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05