GEANT2 - óriási előrelépés az európai kutatásban

forrás Prim Online, 2005. június 16. 17:01
A magyar részvétellel kiépülő új generációs kutatói hálózat – 500 Gbit/sec – kapacitásával a világ élvonalát képviseli. A DANTE közleményben tudatta, hogy 34 ország több, mint 3 millió kutatója minden eddiginél jobban együttműködhet a tudományos munkában a világ első nemzetközi hibrid hálózatának beindításával.
A GEANT2 hálózat Európa kutatói közösségének eddigi legnagyobb ilyen jellegű infrastruktúrája, mely az Európai kutatók növekvő igényeihez alkalmazkodva a legfejlettebb egyes kutatási területek – pl. a CERN által összefogott legújabb nemzetközi nagyenergiájú fizikai kutatások, vagy a világszerte szétszórtan elhelyezkedő rádió-teleszkópokból érkező adatokat egyidejűleg alkalmazó kutatások – hatalmas adatmennyiségeinek kezelésére is alkalmas módon továbbfejlesztett erőforrásokat kínál anélkül, hogy ezzel a széles kutatási-felsőoktatási-közgyűjteményi közösségek számára rendelkezésre álló eddigi magas színvonalú szolgáltatásokat bármiféle kedvezőtlen hatás érné.

A hálózat a szokásos internet-technológiának megfelelő hálózati hozzáférés lehetősége mellett olyan dedikált (kapcsolt) összeköttetések létrehozását is lehetővé teszi, melyek a bonyolult hálózat egyes ágainak igény szerinti összekapcsolásával a legigényesebb alkalmazások adatforgalma számára kiemelt prioritású útvonalakat képeznek. Az alkalmazott technológia lényeges jellemzője és egyik újdonsága, hogy a hálózat túlnyomó részében nem távközlési szolgáltatóktól bérelt összeköttetésekből, hanem az európai kutatói hálózati közösség saját üvegszálas kábeleinek és ezeket kiegészítő korszerű eszközeinek a felhasználásával építi ki maga a közösség, a DANTE koordinációjára és közreműködésére támaszkodva. Ez nem csupán a hálózat jellemzőiben és azok kézbentarthatóságában, hanem a költségekben is komoly előnyöket jelent.

A GEANT2 – mely a korábbi GEANT hálózat helyét veszi át – az erőforrások és a szakmai háttér eddiginél szélesebb körét teszi elérhetővé az európai kutatási-felsőoktatási-közgyűjtemények számára azáltal, hogy Észak-Amerika, Japán, Dél-Amerika, a Mediterrán régió, a Közel-Kelet, Dél-Afrika, és az ázsiai pacifikus régió jelentős részének kutatói közösségei felé is nagykapacitású hálózati összeköttetést biztosít. Ily módon a globális kutatási együttműködés jelentős mértékben leegyszerűsödik, miközben a világ legnagyobb kutatói kapcsolatrendszere alakul ki.

Az európai kutatási és felsőoktatási hálózatok fejlődésének immár hetedik generációját képviselő GEANT2 kiépítésére irányuló nagy nemzetközi projektet az EU Bizottsága 93 Meuro-val támogatja, és ezzel a költségek mintegy 50 %-át fedezi. A fennmaradó hányadot a nemzeti kutatói hálózati szervezetek biztosítják – köztük a magyarországi NIIF/Hungarnet, mely a résztvevő harminc nemzeti kutatói hálózat egyikeként azok legjobbjaival egyenértékű GEANT2 kapcsolattal rendelkezve a hazai kutatási-felsőoktatási-közgyűjteményi közösség számára valóban világszínvonalú számítógép-hálózati (az egész világra kiterjedő elektronikus kapcsolattartási, információ-hozzáférési és információ-terítési, valamint kooperációs) lehetőségeket biztosít.

”Az NIIF/Hungarnet részvétele a GEANT2 hálózat kiépítéséban hatalmas távlatokat nyit a magyarországi kutatás, felsőoktatás és közgyűjtemények számára” – mondta Nagy Miklós, az NIIFI igazgatója – ”hiszen lehetővé teszi több mint félmillió itthoni felhasználó számára, hogy a világ élvonalának megfelelő feltételek mellett, egyenrangú versenytársként és kooperációs partnerként vegyenek részt a globalizálódó tudományos együttműködésben.”



Kulcsszavak: GEANT NIIF tudomány

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50