Egyesült a Symantec és a Veritas

forrás Prim Online, 2005. július 6. 12:04
A Symantec és a Veritas Software ma jelentette be, hogy a két cég részvényeseinek jóváhagyását követően befejeződött az egyesülés folyamata. Az ügyletet 2005. július 2-án, szombaton véglegesítették.

Az egyesítés következtében a Veritas részvényeit átváltják Symantec részvényekre. A Veritas részvényeinek kereskedése megszűnik.

A tárolószoftverek és a védelmi szoftverek piacát vezető cégek egyesítésével a Symantec hatékonyabban tudja védeni és kezelni a vállalati ügyfelek legfontosabb értékét, az információt. A Symantec az összes számítástechnikai környezethez, bármekkora vevőnek képes immár információvédelmi és rendelkezésre állást biztosító megoldást szállítani.

Az egyesülés után is Konkoly Thege Szabolcs látja el a területi igazgatói feladatokat Magyarország és Románia vonatkozásában.

A Symantec nyilvánosságra hozta annak a 10 igazgatónak a személyét is, akik a Veritasszal történt egyesülést követően a cég igazgatótanácsát alkotják. A túlnyomóan független igazgatókból álló új igazgatótanács a cég részvényeseinek 2005. évi közgyűlésén újraválasztható lesz.


John W. Thompson továbbra is az igazgatótanács elnöke és vezérigazgató marad. A Veritas korábbi vezérigazgatója, Gary Bloom az igazgatótanács alelnöke és társelnök lesz.

Michael Brown, aki 2003-ban került a Veritas igazgatótanácsába, korábban a biztonsági adatmentési megoldásokat gyártó Quantum Corporation igazgatótanácsának elnöke és vezérigazgatója volt.

William (Bill) Coleman 2003 januárja óta volt tagja a Symantec igazgatótanácsának. A vállalati szoftvereket gyártó és szolgáltatást nyújtó Cassatt Corporation megalapítója, igazgatótanácsának elnöke és vezérigazgatója. Ő alapította a BEA Systemset, amelynek első elnök-vezérigazgatója volt. Több mint 30 éves csúcstechnikai tapasztalata van elsősorban a szoftverfejlesztés területén.

A Symantec igazgatótanácsába 2003 áprilisában kinevezett David Mahoney, a McKesson HBOC, Inc. korábbi társ-vezérigazgatója, valamint az iMcKesson LLC közegészségügyi szolgáltató és informatikai cég vezérigazgatója. Ezt megelőzően a McKinsey & Company-t vezette.

Robert S. Millert 1994 szeptemberében nevezték ki a Symantec igazgatótanácsába. A közelmúltban nevezték ki a mobil- és járműelektronikai alkatrészek, valamint rendszertechnika világelső gyártójának, a Delphi Corp.-nek elnök-vezérigazgatójává. Korábban a Bethlehem Steel igazgatótanácsának elnöke és vezérigazgatója volt.

George Reyes 2000 júliusában csatlakozott a Symantec igazgatótanácsához. Jelenleg a Google pénzügyi igazgatója. Korábban a Sun Microsystems, Inc. gazdasági vezetője és alelnöke volt.

David Roux 2002-től volt a Veritas igazgatótanácsi tagja. A Silver Lake Partners tőkebefektető cég társalapítója és ügyvezető igazgatója. Korábban az Oracle Corp. több vezető tisztségét, közte a cégfejlesztés ügyvezető alelnöki posztját töltötte be.

Daniel H. Schulman, aki jelenleg a Virgin Mobile USA GSM mobiltelefon-szolgáltató vezérigazgatója, 2000 márciusa óta tagja a Symantec igazgatótanácsának. Korábban a priceline.com elnök-vezérigazgatója, valamint az AT&T Corp. AT&T fogyasztói piaci részlegének elnöke volt.

Paul Unruh 2003 óta volt a VERITAS igazgatótanácsának tagja. Régebben a Bechtel Group, Inc. pénzügyi vezetőjeként és alelnökeként tevékenykedett. Több vezető tisztséget töltött be az ott eltöltött 25 év alatt.

Kulcsszavak: Veritas Symantec

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09