A Siemens és az Airbus együtt fejlesztik a repülőgépek GSM-megoldását

Genda Csongor Zoltán, 2005. július 11. 18:44
A repülőgépeken való mobiltelefonálás és internetezés megvalósítása érdekében a Siemens technológiai konszern szerződést kötött az EADS légi- és űrutazási konszern leányvállalatával az Airbus-al, miszerint a két társaság szakemberei együttes erővel dolgoznak majd ennek kivitelezésén.
A Siemens mai közleménye alapján ők szállítanák a mobil-technikát, míg az Airbus feladata lesz ennek beszerelése a repülőgépek elektronikus rendszerébe, valamint jövőbeni értékesítése is. A Siemens más rádiós technológiák, mint a WLAN repülőgépen való használatát is lehetővé akarja tenni. Alig egy hónapja a konkurens Ericsson jelentette be repülőgépekre tervezett GSM-technológiáját, amit várhatóan év végéig piacra is dobnak majd a svédek.

Az Amerikai Egyesült Államokban tavaly decemberében jelentették be, hogy felül kell vizsgálni azt a rendeletet, miszerint a repülőgépek fedélzetén tilos mobiltelefont használni. Azóta egyre több állam kormánya szorgalmazza a rendelet felülvizsgálását, és szakértők szerint 2006-ra várható a repülőgépeken való telefonálás több országban való engedélyezése.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09