Mindent a szemnek: két páratlan LCD kijelző

Vértes János Andor, 2005. augusztus 7. 12:13
Ezen a nyáron jelent meg az RRC Hungary kínálatában Magyarországon két - a maga nemében egyedülálló - 19 hüvelykes (48,3 cm-es) Viewsonic monitor, a VX924-es és a VP191b, amelyeket módunkban állt kipróbálni. Az előbbit a játékos kedvű ifjaknak (és idősebbeknek), az utóbbit mérnököknek, gazdasági tervezőknek, brókereknek, képszerkesztőknek ajánljuk, elsősorban az olyan installációknál tökéletes választás, amelyeknél az alkalmazások esetleg több displayt is megkívánnak.
Azokban, akikben van (vagy egyre inkább csak volt) némi idegenkedés az LCD kijelzőkkel szemben, ez a fenntartás a megjelenítés lassúságával függ(ött) össze, elsősorban a számítógépes játékok kedvelőinek okozott nehézséget az első generációs LCD-monitorok frissítési ideje. Bár mindjárt áttérünk a számértékekre is, egyelőre azonban maradjunk a laikus, ám szemléletes meghatározásnál: a hosszú frissítési idő "eredménye", hogy miközben kirajzolódnak az új képpontok ott, ahova átvittük a kurzort, a régi helyen is csak lassan halványodnak el, vagyis így a mozgatott képelemek "csíkot húznak", szellemképesek a kijelzőn. A mai kijelzők persze már többnyire nem okoznak fejfájást, ám a VX924-nek ezen a területen igazán nincs párja: a világon elsőször sikerült - a cég által szabadalmaztatott Dynamic Structure és Amplified Impulse technológiák révén - elérnie a Viewsonicnak a 4 ms-os frissítési időt. A 4 milliszekundum az emberi szem számára gyakorlatilag nulla, vagyis a pixelek a színváltás során észre nem vehető időtartamot töltenek átmeneti állapotban, nincs csíkhúzás és szellemkép...

Mindehhez olyan kontraszt és fényerő párosul, amely mellett - az LCD képernyőn sokszor szürkés árnyalatú - fekete szín valóban fekete, és a többi szín is Pantone skála teljes ragyogásában jelenik meg, valóban briliáns minőségben.

Ha a VX924 LCD kijelzőről elmondtuk, hogy világrekorder, akkor a másik kipróbált monitort, a VP191b-t igazán nehéz elébe helyeznünk, pedig ennek sincs párja: nincsen még egy olyan monitor, amely egyszerre rendelkezik 8 ms-os válaszidővel, MVA panellel, 2 db analóg és 1 db DVI csatlakozóval! És ráadásul nagyon jó az ára is.

Bár a 8 ms épp a duplája a világrekorder VX924-nek, jó tudni, hogy nem is olyan régen még ennek is a duplája-triplája volt a fizikai határ, 16-25 ms válaszidőt produkálták a monitorok. Érdemes figyelni is az üzletekben, hiszen még javában forgalomban vannak a korábbi generációk, ha valaki a harmadik generációs LCD monitorokat keresi, általában megtalálja rajtuk feltűnő helyen a 8 ms jelzést.

A VP191b egyedülállóságának köszönhető, hogy egy sor informatikai lap a "Best Buy" kategóriába sorolja, és a teszteken általában győztesnek hozzák ki. Az igazán szigorú brit PC Advisor ugyan "csak" 8-asra minősíti a tízes skálán, de ennél jóval több kilencese is van a kijelzőnek (pl. az olasz Computer Idea vagy a francia PC No1.).

Természetesen ez a monitor is kiválóan használható játékokhoz vagy házimozihoz, de igazi előnyeit a képszerkesztésnél véltük felfedezni, véleményünk szerint elsősorban a fotósoknak, tördelőszerkesztőknek, tervezőknek érdemes ezt választani.
Kulcsszavak: RRC-hu monitor LCD ViewSonic

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09