Az OGY Informatikai és Távközlési Bizottsága előtt az IHM-ről szóló ÁSZ jelentés

forrás Prim Online, 2005. augusztus 9. 11:34
2005. augusztus 9-én, 14.00 órakor kerül sor a Magyar Országgyűlés Informatikai és Távközlési Bizottságának ülésére, melynek témája az Informatikai és Hírközlési Minisztérium fejezet működésének ellenőrzéséről szóló ÁSZ-jelentés.
Az IHM közleménye szerint a sajtóban megjelent értesülésekkel ellentétben az ülésen Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter hetekkel ezelőtt lekötött elfoglaltságai miatt nem vesz részt. Kovács Kálmán miniszter a mai napon Nyíregyházán regionális miniszteri értekezleten találkozik az észak-alföldi régió vezetőivel. A tanácskozás fő napirendi pontjai: a Nemzeti Fejlesztési Terv 2007-2013 közötti programozási időszaka, a Regionális Információs Társadalom Stratégiák megvitatása, valamint az induló, illetve folyamatban lévő, versenyképességet javító pályázati lehetőségek bemutatása. Ezt követően Kovács Kálmán miniszter Nagyváradon meglátogatja az IHM és az RMDSZ által szervezett eMagyarország Internetes Tábort.

Az Informatikai és Távközlési Bizottság ülésén, ahogyan azt az IHM Parlamenti Titkársága a bizottságnak előzetesen jelezte, Kovács Kálmán miniszter a nyár elején lekötött programja miatt nem vesz részt, a tárcát Jambrik Mihály, az IHM közigazgatási államtitkára képviseli, mellyel kapcsolatban a bizottság észrevételt nem tett.

Kulcsszavak: IHM ÁSZ OGY

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Digitalizáció a KKV-knál - ahogy a mesterséges intelligencia látja

Manapság mindenki mindenről a ChatGPT-t kérdezi meg, úgyhogy - gondoltam - mi is kipróbáljuk, megnéztük, hogy milyen hírt írna a mesterséges intelligencia arról, hogy hol tart a digitalizáció Magyarországon a kis- és középvállalkozásoknál. Íme:

2023. február 4. 21:32

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05