Nagyra törő AMD-tervek

Milkovits Gábor, 2005. augusztus 11. 20:31
Az AMD bejelentette, hogy 2009-ig meg kívánja szerezni a vállalati piac 30%-át, ami a szerverlapkák mellett az asztali számítógépekbe és a noteszgépekbe való chipek területén is áttörést feltételez.
A bejelentést Ben Williams, az AMD alelnöke tette, aki szerint az Opteron sikere felkeltette a vállalati rendszergazdák és informatikusok érdeklődését a cég más termékei iránt is. A megcélzott 30%-hoz képest a chipgyártó a céges processzorpiac jelenleg kevesebb, mint 5%-át tudhatja magáénak: ezen belül az Opteron szerverlapkák átlépték a 10%-os lélektani határt és most 11,2%-on állnak. Williams az Opteron példájára hivatkozik a többi termékkel kapcsolatos tervek alátámasztására, alig három évvel ezelőtt ugyanis a cég még igen jelentéktelen mennyiségű szerverprocesszort forgalmazott. Az Opteron ugyanakkor integrált memória-kontrollerével, 64-bites kiterjesztésével és x86-os megoldásával igen gyorsan sok vásárlót szerzett az AMD-nek. Williams szerint cégük más területeken is rendelkezik hasonlóan vonzó termékekkel: szerinte ilyen például az energiatakarékos Turion laptop-processzor, amely felveszi a versenyt a Pentium M lapkákkal, vagy az új kétmagos modellek, amelyeket Williams „elegánsabb kivitelűnek” tart, mint az Intel konkurens termékeit.

A terv megvalósítása nem látszik könnyűnek: a processzorpiac 90%-át uraló Intel marketing-gépezete mellett technikai akadályok is útjába állhatnak, mivel egyes Intel környezetre szabott alkalmazások nem mindig futnak automatikusan zökkenőmentesen az eltérő lapkakészleteket és alaplapokat használó AMD-alapú PC-ken, így adott esetben ezek rendszerbe állítása többletköltséget jelenthet a cégeknek. Roger Kay, az Endpoint Technologies Associates elnöke szerint az AMD-nek kézzelfogható előnyöket kell kínálnia a teljesítmény és a kezelhetőség terén ahhoz, hogy a vállalati IT részlegeknél komolyan fontolóra vegyék az átállást.
Kulcsszavak: +céginfo processzor AMD

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

A tervezői gondolkodás eszközeivel alakítják a holnapot a Samsung és az EdisonKids kihívásának diákcsapatai

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 14:07

A Philips Monitors E1 terméksorozat három új, többcélú modellel bővül

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 28. 13:27

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05