2005. november 2.: az első kellemes nap az ügyintézés történetében

forrás Prim Online, 2005. augusztus 15. 18:38
Kovács úr ettől a naptól kezdve él a 2005. november 1-jén hatályba lépő "ket" törvény által biztosított lehetőségekkel - ez a 2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól, amely a magyarországi elektronikus ügyintézés követelményeit és szabályzatát rögzíti és immáron 6000 szolgáltatás intézését teszi lehetővé elektronikus úton - és saját fokozott biztonságú elektronikus aláírásának birtokában elintézi ügyeit.
2005. november 2-a, reggel 8:00 óra - Ezen az esős őszi reggelen Kovács úr belepillant a naptárjába, és örömmel konstatálja a tényt, hogy november 2-a van, azaz már előző nap (november 1-jén) hatályba lépett a várva várt ket törvény. Ezek után Kovács úr úgy dönt, hogy ettől a naptól kezdve sorban állás helyett otthonról, kényelmesen elektronikusan fogja intézni ügyeit.

9:00 - A finom reggeli elfogyasztása után Kovács úr számba veszi a hetek óta elintézésre váró ügyeit. Ugyanis amióta értesült a ket törvény által biztosított lehetőségekről, nem pazarolt el több szabadnapot ügyintézéssel, hanem kivárta a november 1-jét, amikortól elektronikus formában intézheti azokat. E cél érdekében még a múlt hónapban röpke negyed óra alatt igényelt egy elektronikus aláíráshoz szükséges tanúsítványt, és heti egyszer leült fiával az internet kezelését gyakorolni.

Kiderítette, hogy ha elektronikus formában intézi ügyeit, azzal időt, fáradságot és pénzt takaríthat meg. Otthoni gépéről, kényelmesen, a nap bármely szakában elintézheti azokat. Gyorsabban is lesz eredménye, mert miután nem igényel papírmunkát, a hivatalok is gyorsabban fogják elintézni ügyét, amennyiben elektronikus formában nyújtja be kérelmét. 2005. november 1-jétől az összes, majdnem 6000 különféle ügyintézésre lesz lehetősége elektronikus formában. Többek között meghosszabbíthatja személyi igazolványát, útlevelének érvényességi idejét, bejelentheti, hogy új autót vett és kérvényezheti az átírását. Vagy éppen időpontot kérhet a polgármesteri hivataltól arra, hogy bepanaszolja szomszédait, mert esténként túl sokáig és túl hangosan hallgatják a zenét és mellesleg az allergiát okozó parlagfüvet sem irtják ki a kertjükből. Lakással kapcsolatos ügyeit, úgymint a lakcímváltozás bejelentését, lakcímigazolvány pótlását, cseréjét is lebonyolíthatja majd gépe előtt ülve. Emellett személyi jövedelemadójának, gépjárművének súlyadó bevallását, adójának 1%-ról való rendelkezését is intézheti elektronikus úton, sőt még biztosítást is köthet.

Kovács úr - mint mindig - először most is kételkedett. Vajon elég biztonságos-e ez az aláírás? Mi történik, ha elveszítem? Ha illetéktelenek kezébe jut? Egyáltalán, mennyi ideig tart ezt igényelni?

"Kérdezzük meg a piacvezetőt" - gondolta Kovács úr, és már tárcsázta is a NetLock Kft., Magyarország első fokozott biztonságú és minősített hitelesítésszolgáltató vállalatának helyi tarifáért hívható információs vonalát. A tájékoztatás alapján negyed óra alatt elküldte tanúsítvány igénylését, amely egy hét múlva meg is érkezett. Saját, személyre szóló elektronikus aláírásának létrehozásához egy kulcspárt kapott, melynek saját példányára körültekintően vigyáznia kell, hiszen ez is van olyan fontos, mint a személyi igazolvány vagy a bankkártya. Eltűnés esetén azonnal jelentenie is kell, így rögtön letiltható. Tehát biztonságosnak biztonságos... de mi ennek az ára?
Kovács úr, mint magánszemély, kizárólag a maga nevében szeretne eljárni, nem intéz céges ügyeket. Saját papíralapú aláírásával egyenértékű a fokozott biztonságú aláírási képessége (tanúsítványa), melynek ára 4800 Ft+áfa/év, és évente megújítandó. Ennek birtokában nem kell többé egész szabadnapokat ügyintézésre kivennie, nincs több sorban állás a hivatalokban, sem a postán, és nem kell háromszor újra kitöltenie egyetlen nyomtatványt egy-egy elrontott sor miatt. Nincs utazási költség, nincs fáradság.

"És kávé van? Ma még nem ittam" - jutott eszébe Kovács úrnak. Készített egy kávét - sok tejjel, habbal és 2 cukorral, ahogy szereti -, kényelmesen elhelyezkedett a foteljában és kinézett az ablakon. Kint szemerkélt az eső, fújt a szél, a szürke viharfelhők mögül nem látszott ki a nap. Beburkolózott jó meleg pulóverébe, és arra gondolt, hogy most kéne indulnia a hivatalba a napokban lejárt személyi igazolványát meghosszabbíttatni - hiszen csak délig van ügyfélfogadás. Az eső rákezdett. Kovács úr arra gondolt, hogy most semmi pénzért nem menne ki az utcára, legalább még fél óráig, amíg a nap elő nem bújik. De az ügyintézés nem várhat!

9:15 - Kovács úr leül a karácsonyra a Sulinet program keretében vásárolt számítógépe elé, és ügyei közül elsőként a szóban forgó számítógép után járó kedvezményt igényli vissza. Ezt követően meghosszabbíttatja személyi igazolványát, és elvesztett lakcímkártyájának pótlását is elintézi.

9:45 - Kovács úr a jól végzett munka után elégedetten hátradől. Már csak egy dolog van hátra: ki kell kapcsolnia a számítógépét, és fel kell jegyeznie naptárába, hogy 2 héten belül postai úton érkezik az érvényes személyi igazolványa és az új lakcímkártyája.

És jöhet a napi sajtó, ma végre Kovács úr elolvashatja kedvenc napilapját az első betűtől az utolsóig.

E-közig ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Thermaltake bemutatja első Bumblebee (dongó) színű termékét

A Thermaltake, a prémium toronyházak, hűtések, gamer perifériák és nagy teljesítményű memóriák piacán vezető PC-komponens márka bejelentette a The Tower 200 Bumblebee Mini toronyházat, egy új színű változatot a közkedvelt The Tower sorozatban. A Tower 200 egy mini-ITX toronyház függőleges kialakítással és kivételes hűtési hatékonysággal. Bár ez a ház kompakt méretű, egy 4090-es grafikus kártya és egy 280 mm-es radiátor is elfér benne. Az új élénk sárga árnyalat hozzáadásával a The Tower 200 sorozat már hat színben kapható: fekete, Snow, Turquoise, Racing Green, Matcha Green és Bumblebee, így könnyedén kiválaszthatod a stílusodhoz illő The Tower 200-at.

2024. január 2. 12:10

Magyarországon is elkezdték blokkolni az AI robotok hozzáférését a weboldalak

Felmérésünk szerint az 1000 legolvasottabb magyar weboldal nagyjából 1%-a blokkolja a mesterséges intelligencia robotok hozzáférését tartalmaikhoz. Világszinten ez az arány már 20% felett jár, de Magyarországon is növekedés várható.

2023. október 12. 16:11

Gyerekszobától a tanteremig – Két nap a digitális tudatosságért

Mit jelent a digitális szülőség a XXI. században? Hogyan tudjuk online is biztonságban gyerekeinket? Milyen eszközkészlettel tudjuk elősegíteni, hogy élmény legyen a tanulás? Többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ az a kétnapos esemény-sorozat, melyet a digitális tudatosság jegyében szerveznek a Magyar Telekom székházban.

2022. október 13. 12:55

Érik a forradalom az alkalmazásfejlesztésben

Az IT-szektorban tomboló munkaerőhiány nem új keletű probléma: miközben jelenleg az USA-ban közel 1 millió betöltetlen pozíció van a területen, a hazai GDP csaknem 20%-át adó digitális gazdaság a kivándorlással, a kisadózó vállalkozásokat érintő szigorításokkal és az alapfokú oktatás kapcsolódó hiányosságaival küzd. Mindezt tetézi a járvány alatt pánikszerűen felpörgő digitalizációs igény, hiszen nagyságrendileg ötször több megrendelés érkezik manapság a fejlesztő cégekhez. 

2022. október 4. 17:08

Félárú utazási kedvezmény a HVG Állásbörzére érkezőknek

A MÁV-Volán-csoport saját standdal és online is várja az érdeklődőket a HVG Állásbörzén, amit 2022. október 5-én és 6-án rendeznek a Papp László Budapest Sportarénában. Az eseményre utazóknak a MÁV-START és a GYSEV 50 százalékos alkalmi menettérti kedvezményt biztosít bármely belföldi állomásról Budapestre, a Keleti, a Nyugati és a Déli pályaudvarra, továbbá Kelenföld, Kőbánya-Kispest, Kőbánya alsó, Kőbánya-felső és Zugló állomásra. 

2022. október 4. 15:33

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09