Jövő hónapban mutatkozik be a Nintendo Game Boy Micro

Kiss Ádám Zoltán, 2005. augusztus 18. 23:13
A konzolok piacáról lassan kiszoruló Nintendo utolsó fellegvárát, a hordozható minikonzolok piacát védi a Game Boy Micróval, mely szeptemberben érkezik.
A tapasztalt játékfüggők szívét már a nevével is megdobogtató cég, mely többek között a Super Marióval írta be nevét a játéktörténelembe, komoly konkurenciával néz szembe, amióta a Sony előállt a hordozható PSP konzollal. A Nintendo azonban biztos alapokról indul a Game Boy Micróval, hiszen a vállalat birtokolja a hordozható játékgépek piacának 94 százalékát. A kiotói cég formatervezett, kisméretű és nagy tudású szerkezeteivel az alkalmi játékosokat és a nőket szeretné megcélozni. A méret kérdését valóban komolyan vették, a Nintendo szerint ez a világ legkisebb játékkonzolja. A japánban bemutatkozó eszköz ára 110 dollárnak felel meg, ami az elemzők szerint kissé magas, 18 dollárral több, mint elődjéé. Az amerikai árakat talán éppen ezért a 100 dolláros pszichológiai határhoz szabták, a készülék ott 99 dollárért szeptember 19-től hazavihető lesz. Szintén ezt a határt választották a november 14-i európai bemutatóhoz, kontinensünkön 99 eurót kell fizetni a Nintendo Game Boy Micróért.
Kulcsszavak: konzol Nintendo

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09