Lejárt a lehetőség az egységes kéklézeres DVD formátum kidolgozására

Milkovits Gábor, 2005. augusztus 23. 20:55
A HD DVD következő generációs kéklézeres DVD technológiát fejlesztő Toshiba szóvivője szerint augusztus végén lejárt a lehetőség az egységes formátum kidolgozására még az első kéklézeres termékek megjelenése előtt.
Az évek óta a saját eljárását támogató két csoport, a Sony és a Matsushita (Panasonic) vezette Bluray, illetve a Toshiba és az NEC által létrehozott HD DVD szövetségek májusban kezdtek tárgyalásokat egy egységes szabvány kidolgozásáról. A megállapodás azonban akkor elmaradt, és a Sony szóvivőjének nyilatkozata szerint ezzel még nehezebbé vált egy esetleges későbbi megegyezés. Most pedig Fudzsii Josihide, a Toshiba alelnöke úgy nyilatkozott, hogy augusztus vége (volt) az utolsó időpont a zökkenőmentes egységesítésre. A vállalat szóvivője szerint ennek az az oka, hogy mostantól fogva technológiai akadályok is felmerülnek, ugyanis cégüknek meg kell kezdenie a még az idénre várható első HD DVD lejátszók szoftverének kifejlesztését. A Sony Bluray lemezt használó PlayStation 3 játékkonzolja valamikor a jövő évre várható, és ők sem valószínű, hogy szívesen elhalasztanák egy ilyen kulcsfontosságú termék megjelenését az egységes formátum körüli bonyodalmak miatt.

Tadasi Okamura, a Toshiba akkori elnöke májusban a sikertelen tárgyalások után úgy nyilatkozott, hogy előbb-utóbb egyetlen DVD technológiát használnak majd az összes gyártó termékeiben, annak ellenére, hogy a kétféle szabvány adott esetben egy darabig párhuzamosan lesz jelen a piacon. Úgy tűnik, hogy ez utóbbi lehetőséggel most már biztosan számolni kell.
Kulcsszavak: Blu-ray kék lézer HD DVD HD

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09