Számalk Kereskedőház: Disztributor.hu Kereskedelmi Rt. néven működik tovább

forrás Prim Online, 2005. augusztus 31. 10:30
A társaság közgyűlésének, valamint a cégbíróság döntésének értelmében végképp lezárult a vállalat korában megkezdett átalakulási folyamata. A Számalk Kereskedőház Rt. a mai naptól - a tevékenységi körét hűen tükröző - Disztributor.hu Kereskedelmi Rt. néven folytatja tevékenységét.
Az új elnevezés - az öt éve felépített, bejáratott és céghez köthető disztributor.hu márkanéven alapuló Disztributor.hu Kereskedelmi Rt. - egyértelműen kifejezi a cég önállóságát és függetlenségét. A névváltásról a társaság közgyűlése szavazott, s azt most a cégbíróság bejegyezésével véglegesítette.

A korábban Számalk Rt. Disztribúció néven működő cég az elmúlt öt év során folyamatosan arra törekedett, hogy az ügyfelei, versenytársai és a piac számára is egyértelműen azonosítsa önmagát, piaci szerepét és céljait. A cég 2002 szeptemberében Számalk Kereskedőház Rt. néven önálló részvénytársasággá alakult, és forgalma, elismertsége folyamatosan növekedett. Ugyanakkor azzal is szembesülnie kellett, hogy a többi, Számalk néven futó cég mellett tevékenységi köre és eredményei a piaci szereplők számára nem különülnek el egyértelműen, ezért markánsabb lépésekre szánta el magát önállósága hangsúlyozására. 2004. novemberében megváltoztatta a cég arculatát, amelyet már a saját, disztributor.hu márkanévre épített fel. Februárban átalakította üzleti modelljét, majd ezt megerősítve "fizikailag" is különvált a Számalktól, amikor új irodába költözött a budapesti Infoparkban.

A Disztributor.hu Kereskedelmi Rt.

A Számalk Kereskedőház Rt. Magyarország egyik vezető számítástechnikai disztribútora. A teljes egészében magyar tulajdonú cég 1998 óta rendelkezik ISO 9002 minősítéssel. Működését 1990-ben mint a Microsoft első, ma is jelenlévő hazai partnere kezdte meg, majd profilját 1993-ban bővítette hardvereszközök forgalmazásával; a Compaq Magyarországon elsőként a céggel írt alá disztribúciós megállapodást.

A vállalat a forgalmazott termékeket a lehető legmagasabb szintű, professzionális szolgáltatásokkal együtt képviseli a magyar IT piacon. Portfoliómodellje az informatika minden fő területén a piacvezető gyártók legmagasabb színvonalú képviseletét, valamint kulcsrakész, komplett megoldások szállíthatóságát biztosítja; négy kiemelt és világszerte meghatározó számítástechnikai szállító - a Cisco Systems, a Hewlett Packard, az IBM és a Microsoft - termékeire támaszkodva. A cég nettó forgalma 2004-ben 17,3 milliárd forint volt, amely az előző év teljesítményéhez képest 30 százalékos növekedést jelent.
Kulcsszavak: Számalk

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09