Elektronikus cégeljárás - egyszerűbb ügyintézés

MTI Sajtóadatbank, 2005. szeptember 7. 09:50
Az elektronikus cégeljárás egyszerűbbé, gyorsabbá és könnyebbé teszi az ügyintézést -mondta Hankó Faragó Miklós, az Igazságügyi Minisztérium politikai államtitkára kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
A szeptember 1-jétől elérhető új szolgáltatás kapcsán közölte, hogy a teljes projekt mintegy 355 millió forintba került. Ebből egyebek mellett hardvert és szoftvert vásároltak, s finanszírozták például a bírók oktatását. Az összeg tartalmazza a fenntartási és a fejlesztési költségeket is.

Az államtitkár kifejtette: Magyarország az elektronikus cégeljárás lehetőségének megteremtésével Európa élvonalába tartozik, hiszen az unió csak 2007-től teszi kötelezővé az ilyen típusú cégeljárás megvalósítását.

Könnyűné Mondok Edit, a Fővárosi Cégbíróság kollégiumvezető-helyettese kifejtette: az eljárás során minősített elektronikus aláírást kell használniuk az érintetteknek, így a cégek
jogi képviselőinek és a közjegyzőknek.

Az ügyintézés éjjel-nappal igénybe vehető, nem szükséges hozzá a személyes jelenlét, s az ügyintézési idő rövidül azáltal is, hogy az iratokat nem kell a hagyományos módon postázni.

A szabályok szerint szeptembertől elektronikus úton is be lehet nyújtani a cégbíróságokhoz a részvénytársaságok cégbejegyzési és változásbejegyzési kérelmeit, illetve a korlátolt felelősségű társaságok székhelyének, telephelyének, fióktelepének és tevékenységi körének megváltozására vonatkozó változásbejegyzési kérelmeket.

Mindez azonban csak lehetőség, de nem kötelező - hangzott el.

Az idén szeptembertől lehetővé válik az is, hogy elektronikusan is betekintsenek az érdeklődők a cégbíróságokon a már elektronikusan, 2005 január után feldolgozott iratokba, valamint hiteles elektronikus cégkivonat, cégmásolat és cégbizonyítvány is igénylehető.

Az illeték és a költségtérítés elektronikus úton is fizethető.

Ahhoz, hogy az érintettek ki tudják használni a lehetőséget, egyebek mellett szükségük van egy minősített elektronikus aláírásra, illetve egy ehhez tartozó kártyára, időbélyeg-előfizetésre, egy e-szignáló programra, számítógépre és szkennerre, valamint
internet-előfizetésre. Ezeket a szolgáltatásokat az ügyfelek bármelyik magyarországi, ilyen jogosítványokkal rendelkező cégtől igénybe vehetik.

Minderről a www.im.hu honlapon is találnak információt, illetve letölthető szoftvert és űrlapot az érdeklődők.

A tájékoztatón elhangzott: az elmúlt 8 hónapban 63 ezer akta 2,5 millió oldalát digitalizálták a cégbíróságok. A kollégiumvezető-helyettes hozzátette: 2007 januártól 10 évre visszamenőleg bárki kérhet elektronikus úton céginformációkat. Egy ilyen irat előállítására a cégbíróságnak 15 nap áll majd rendelkezésére.

Kérdésekre válaszolva elmondták azt is, hogy az elektronikus ügyintézés a töredékére csökkenti a költségeket, s a közzétételi díj is egyötöde lesz az új szolgáltatás igénybevételekor. Ugyanakkor az iratok forgalombiztonsága is nagyobb lesz.

E-közig ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Thermaltake bemutatja első Bumblebee (dongó) színű termékét

A Thermaltake, a prémium toronyházak, hűtések, gamer perifériák és nagy teljesítményű memóriák piacán vezető PC-komponens márka bejelentette a The Tower 200 Bumblebee Mini toronyházat, egy új színű változatot a közkedvelt The Tower sorozatban. A Tower 200 egy mini-ITX toronyház függőleges kialakítással és kivételes hűtési hatékonysággal. Bár ez a ház kompakt méretű, egy 4090-es grafikus kártya és egy 280 mm-es radiátor is elfér benne. Az új élénk sárga árnyalat hozzáadásával a The Tower 200 sorozat már hat színben kapható: fekete, Snow, Turquoise, Racing Green, Matcha Green és Bumblebee, így könnyedén kiválaszthatod a stílusodhoz illő The Tower 200-at.

2024. január 2. 12:10

Magyarországon is elkezdték blokkolni az AI robotok hozzáférését a weboldalak

Felmérésünk szerint az 1000 legolvasottabb magyar weboldal nagyjából 1%-a blokkolja a mesterséges intelligencia robotok hozzáférését tartalmaikhoz. Világszinten ez az arány már 20% felett jár, de Magyarországon is növekedés várható.

2023. október 12. 16:11

Gyerekszobától a tanteremig – Két nap a digitális tudatosságért

Mit jelent a digitális szülőség a XXI. században? Hogyan tudjuk online is biztonságban gyerekeinket? Milyen eszközkészlettel tudjuk elősegíteni, hogy élmény legyen a tanulás? Többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ az a kétnapos esemény-sorozat, melyet a digitális tudatosság jegyében szerveznek a Magyar Telekom székházban.

2022. október 13. 12:55

Érik a forradalom az alkalmazásfejlesztésben

Az IT-szektorban tomboló munkaerőhiány nem új keletű probléma: miközben jelenleg az USA-ban közel 1 millió betöltetlen pozíció van a területen, a hazai GDP csaknem 20%-át adó digitális gazdaság a kivándorlással, a kisadózó vállalkozásokat érintő szigorításokkal és az alapfokú oktatás kapcsolódó hiányosságaival küzd. Mindezt tetézi a járvány alatt pánikszerűen felpörgő digitalizációs igény, hiszen nagyságrendileg ötször több megrendelés érkezik manapság a fejlesztő cégekhez. 

2022. október 4. 17:08

Félárú utazási kedvezmény a HVG Állásbörzére érkezőknek

A MÁV-Volán-csoport saját standdal és online is várja az érdeklődőket a HVG Állásbörzén, amit 2022. október 5-én és 6-án rendeznek a Papp László Budapest Sportarénában. Az eseményre utazóknak a MÁV-START és a GYSEV 50 százalékos alkalmi menettérti kedvezményt biztosít bármely belföldi állomásról Budapestre, a Keleti, a Nyugati és a Déli pályaudvarra, továbbá Kelenföld, Kőbánya-Kispest, Kőbánya alsó, Kőbánya-felső és Zugló állomásra. 

2022. október 4. 15:33

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09