A Google-hoz igazol az internet atyja

Genda Csongor Zoltán, 2005. szeptember 9. 16:47
A Google internetes kereső- és tartalomszolgáltatónál fog a jövőben tevékenykedni az internet alapítójának számító Vinton G. Cerf. A keresőszolgáltató az amerikai MCI telekommunikációs cégtől csábította el Cerf-et.
Eric Schmidt, a Google elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy az internet-guru szívét lelkét beleadta az internet kifejlesztésébe és megtiszteltetés vállalatuk számára, hogy köreikben üdvözölhetik a 62 éves tudóst. Vinton G. Cerfet azért illetik az internet atyja megnevezéssel, mert ő fejlesztette ki a TCP/IP-protokollt közösen Robert E. Kahn-al, melyért a tavalyi évben mindketten megkapták az informatikai Nóbel díjat.

Nem elhanyagolható azonban az a tényező sem, hogy ő tölti be jelenleg az internetes domainek felügyeletét végző ICANN szervezet elnöki posztját is, amely tisztségéről a jövőben sem akar lemondani a 62 esztendős tudós, mivel szerinte semmilyen konfliktus nem származhat a két pozíció egyidejű betöltéséből. Egyes szakértők szerint azonban a Google a domain piac területén így akarja megvetni a lábát. Az internet atyja előreláthatólag október 3-án kezdi meg tevékenységét a Google-nél, ahol feladatkörébe az új alkalmazások és hálózati infrastruktúrák kidolgozása tartozik majd.

Kulcsszavak: tudomány CIO Google

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05