Már több mint százezer Windows-érvényesítés Magyarországon

forrás Prim Online, 2005. szeptember 20. 09:21
2005. július 26-i bejelentése óta immár több mint 100 000 magyar felhasználó érvényesítette Windows operációs rendszerét az „Eredeti Windows-Valódi Előny” (Windows Genuine Advantage – WGA) program 1.0 verziójának keretében. A Microsoft új ajánlatokkal – egy oktatási CD-vel, illetve „Keresd a párját” kártyajátékkal – bővítette az ingyenesen hozzáférhető programok és szolgáltatások sorát.
A kezdeményezés 2004 szeptemberében indult a Windows angol nyelvű változatait használók számára. 2005 februárjában a Microsoft további 25 országra, köztük Magyarországra is kiterjesztette az „Eredeti Windows - Valódi Előny” programot, melynek célja, hogy visszaszorítsa az illegális szoftverhasználatot, és megkülönböztetett előnyöket biztosítson az eredeti Windowst használó magánszemélyek és vállalatok számára. A Microsoft a program elindításával továbbá szeretné elérni, hogy az illegális szoftverek által a törvénytisztelő szoftver-viszonteladóknak és a nemzetgazdaságoknak okozott kár is csökkenjen.

A program teljes verziója – amely 2005. július 26-án indult el – folyamatosan bővülő szolgáltatásokat és számos, ingyenesen letölthető programot kínál a legális Windows-szal rendelkezők számára. A Microsoft és Windows Update webhelyről elérhető frissítések letöltéséhez, és a Letöltő központ szolgáltatásainak használatához valamennyi ügyfél operációs rendszerének át kell esnie az „Eredeti Windows – Valódi Előny” 1.0 automatikus ellenőrzésein.

A WGA 1.0 verziójának július végi elindulása óta Magyarországon több mint 100 000 magánszemély és vállalat vette igénybe a program kibővített szolgáltatásait. A Microsoft kimutatásai szerint az eredetiségvizsgálaton fennakadt felhasználók többnyire az érvénytelen mennyiségi licenc kulcs miatt nem jutottak át az ellenőrzésen, arányuk a közép-kelet európai országokban közel azonos.

A Microsoft WGA keretein belül elérhető legújabb ajánlatok a legális Windows-zal rendelkező felhasználók számára:


„Eredeti Windows-Valódi Előny” oktatási CD – A szemléltető videókat és különböző kiegészítő információs anyagokat tartalmazó CD elsősorban az otthoni és a kisvállalati felhasználók számára készült azzal a céllal, hogy megkönnyítse a számítógép-használatot otthon és a munkahelyen egyaránt. Az otthoni felhasználók a CD-n található segédanyagokból megtudhatják, hogy miként használhatják biztonságosabban számítógépüket, illetve miként növelhetik a személyes kapcsolattartás és a levelezés hatékonyságát. A kisvállalatok megismerhetik azokat a módszereket, amelyek segítségével a Windows és Office programok hatékony segítséget nyújthatnak számukra marketing és értékesítési tevékenységük támogatásában. A CD tartalma: Marketing alapismeretek, Kapcsolattartás I-II, Biztonság, Kimutatás készítés, Business Contact Manager.

„Keresd a párját” kártyajáték – A közismert játékhoz hasonlóan 24 kártyából kell megkeresni az összeillő párokat, minél rövidebb idő alatt. A játék érdekessége, hogy a kártyákon található fotók mind Magyarországgal kapcsolatban készültek, a Beállítások menüpontban egyénileg módosíthatók.

A Microsoft eddigi tapasztalatai alapján a WGA-n keresztül ingyenes elérhető programok közül a legnépszerűbbnek a látványos effektusokkal gazdagított képnézegető program, a Photo Story 3, illetve a munkaállomások számára teljes körű védelmet és szakmai támogatást nyújtó VirusBuster Professional bizonyultak.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09