Ausztriában rohamléptekkel terjed az internetes vásárlás

MTI Sajtóadatbank, 2005. szeptember 20. 12:14
Ausztriában ma már a 14 évesnél idősebbek 34 százaléka használja ki az internet nyújtotta vásárlási lehetőséget - derült ki a Profil című osztrák hetilap hétfői számából.
A független hírmagazin legfrissebb számában, többoldalas összeállításban mutatta be az internetes vásárlás ausztriai fejlődését, hírül adva, hogy a 8,14 milliós országban ma már minden harmadik ember vásárol az interneten keresztül. A lap kimutatásai szerint 2000-ben még nem haladta meg az egymilliót az internetes vásárlók száma, tavaly viszont már 2,2 milliónyian vásároltak az interneten keresztül, idén pedig várhatóan 2,3 milliónyian élnek majd ezzel a lehetőséggel.

Az internetes vásárlásra lehetőséget nyújtó cégek listáját Ausztriában az Amazon vezeti, mögötte pedig az eBay, az Eduscho, a Quelle, az A and M, az Otto Versand, a Conrad, a Donauland, a Lion.cc és az Universal Versand következik.

A Profilban ismertetett összesítés szerint az osztrákok leggyakrabban könyveket és folyóiratokat vásárolnak az interneten keresztül, az e cikkcsoporthoz tartozó áruk teszik ki az internetes vásárlások 40,8 százalékát. A második helyen a ruházati cikkek és a sportszerek állnak 27,2 százalékos részesedéssel, majd az utazással kapcsolatos vásárlások és foglalások 18,2, a CD-k és DVD-k 17,8 százalékos részesedéssel. Az elektronikus eszközök 15,2 százalékos, a különféle belépőjegyek 12,8, a számítógépes programok 12,5, a számítógépek és a tartozékok pedig 9,4 százalékos részesedést értek el az ausztriai internetes vásárlásokban.
Kulcsszavak: B2B e-commerce

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09