IHM-MTA együttműködési megállapodás

MTI Sajtóadatbank, 2005. szeptember 23. 10:04
Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) együttműködési megállapodást kötött a 2015-ig terjedő információtechnológiai (IT) fejlesztéspolitika kidolgozásának, és megvalósításának elősegítésére csütörtökön Budapesten.
Az IT modernizációs program a II. Nemzeti Fejlesztési Terv (NFT) forrásainak mintegy 10-12 százalékát teheti ki, ám ezek megoszlanak a minisztériumok költségvetései között - mondta Kovács Kálmán, informatikai és hírközlési miniszter az aláírást követő sajtótájékoztatón.

Vizi E. Szilveszter, az MTA elnöke azt emelte ki: az elvi megállapodást a későbbiekben a részfeladatokat érintő újabbak követik. Az együttműködés alapján az IT társadalmat érintő szociológiai, jogi kutatásokat az MTA végzi és átadja a tárcának, illetve a kormánynak, amely eldönti, hogy felhasználja-e azokat.

Kovács Kálmán kiemelte, hogy az európai versenyképességnek két alappillére van: az egyik a tényleges gazdasági növekedés, a másik pedig a társadalmi kohézió, ami azt jelenti, hogy a munkavállalók hogyan képesek bekapcsolódni a társadalom, a gazdaság életébe, anélkül, hogy kimaradnának, az IT nyújtotta hétköznapi előnyökből.

Megemlítette, az e-kormányzat, az e-közigazgatás, az e-egészségügy, az e-kultúra által hozzáférhető előnyöket, amelyek időt és pénzt takarítanak meg a használók és a szolgáltatást nyújtóknak egyaránt. Véleménye szerint ezek túlmutatnak a technológia fejlesztésén, ezért ennek társadalmi, szociológiai, jogi vetületének megértéséhez szükséges tudást az MTA kutatóitól várja a szaktárca.

Vizi E. Szilveszter kiemelte: az MTA biztosíték arra, hogy az össztársadalmi érdekek és a kor legmodernebb tudományos eredményei, párt politikai befolyásolás nélkül megjelenjenek az IT fejlesztéspolitikában, és azok megvalósulhassanak.

Az MTA elnöke emlékeztetett arra, hogy az IHM-mel és előd minisztériumaival nem új keletű az együttműködés, mivel a rendszerváltás utáni első IT fejlesztési programok kidolgozását éppen az MTA kezdeményezte, és élenjárt a tudomány legújabb eredményeinek honosításában.

Kifejtette, hogy az e-kormányzat, az e-business, a távoktatás, a távtanulás, az e-learning középtávon 100 milliárd forint nagyságrendű össztársadalmi megtakarítással járnak.

Vizi E. Szilveszter elmondta: "úgy képzelem, hogy 2030-ban a munkahelyek 30-40 százaléka az otthonokban lesz, a jövő parlamentje is virtuális lesz, és akár minden nap lehet majd interneten keresztül népszavazást tartani". Hozzáfűzte: az MTA feladata az is, hogy a valóság előtt járva jelezze az IT által várható, előforduló társadalmi problémákat, és ezek megoldására válaszokat fogalmazzon meg.

Kulcsszavak: IHM MTA tudomány

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Digitalizáció a KKV-knál - ahogy a mesterséges intelligencia látja

Manapság mindenki mindenről a ChatGPT-t kérdezi meg, úgyhogy - gondoltam - mi is kipróbáljuk, megnéztük, hogy milyen hírt írna a mesterséges intelligencia arról, hogy hol tart a digitalizáció Magyarországon a kis- és középvállalkozásoknál. Íme:

2023. február 4. 21:32

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05