A Synergon újra a BUX-kosárban

forrás Prim Online, 2005. október 4. 16:29
A Synergon Informatika Rt. részvényei ezen a héten ismét bekerültek a BUX kosárba. A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexét meghatározó 12 részvény között újonnan a Synergon papírjai szerepelnek a tőzsde közelmúltban meghozott döntése alapján.
Czakó Ferenc, a Synergon elnöke a döntés kapcsán elmondta: „Örömmel tölt el bennünket a BÉT döntése. A tőzsde index-kosarában szerepelni kétségtelenül presztízst jelent bármelyik nyilvános társaság számára.

A társaság részvényei az 1999-es tőzsdei bevezetést követően már évekig benne voltak a kosárban. A mostani visszakerülés elsősorban annak köszönhető, hogy újra megnőtt a részvényeink forgalma. Ez azt mutatja, hogy a befektetők érdeklődése és bizalma ismét kezd visszatérni a Synergon iránt. Joggal bízhatunk abban, hogy ez a figyelem a mostani lépéssel tovább erősödik, hiszen a BUX indexbe fektetők a jövőben a Synergon papírjait is vásárolni fogják.”

Kulcsszavak: +céginfo Synergon

Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival

Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra. A következő hónapokban az ország számos pontját érintik majd, hogy frissítsék a városok, utak és autópályák nézetét a Google Térképen.

2024. április 20. 09:49

Sony World Photography Awards 2024 – kihirdették a nyerteseket

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 20:08

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

Megvannak a Sony World Photography Awards idei nyertesei

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 17:44

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09