Csökkentsük vállalkozásunk költségeit az online marketinggel!

forrás Prim Online, 2005. október 18. 12:33
Az online marketing azt jelenti, hogy a vállalkozás a termékeit vagy szolgáltatásait az internet csatornáján keresztül értékesíti. Ennek ára tehát nem a magas rezsiben jelentkezik, mint például a hagyományos levél alapú marketingnél vagy a telemarketingnél. Az internet-marketing ára az ügyre fordított időben, figyelemben és hozzáértésben van. Nem kétséges, hogy mint minden vállalkozásnál, itt is vannak rezsiköltségek, de az említett figyelemmel és hozzáértéssel elérhető ezek minimalizálása, és az is, hogy a költségek túlnyomó többsége csak egyszeri befektetés legyen.
Megfelelő figyelem ráfordításával bárki jól kitanulhatja az online piacot, viszont az alapvető ismeretek és a szükséges figyelem nélkül senki nem könyvelhet el tartós eredményeket. Még akkor sem, ha szakember segítségével alakítja ki eredendően a stratégiáját! Az internet ugyanis a leggyorsabban változó média, és nemcsak a versenytársak fokozott megjelenése miatt, hanem azért is, mert a körülményei is állandóan változnak. Elég, ha arra gondolunk, milyen ütemben változnak az internetes keresők értékelési szempontjai!

El kell oszlatnunk azt a tévhitet, hogy léteznek olyan „csodaszerek” az online marketing világában, melyek egyszer s mindenkorra, minden különösebb figyelem nélkül megoldják a forgalomnövelés problémáját! Nem kétséges, hogy mindig vannak remek ötletek, remek stratégiák, melyek az adott körülmények között más módszerekkel kombinálva kiugró sikerhez vezetnek. Sokkal nagyobb erejük van azonban azoknak a technikáknak, melyek az internet lényegi oldalára tapintanak rá: 1) az olvasók számára értékes, egyedi tartalom legyen fent a tárhely területen, 2) a honlap tartalmi és szerkezeti felépítése jól tükrözze azt, amiről szól, 3) az interneten sok helyről legyen elérhető ez a honlap.

Milyen költségekre is számíthat az, aki belevág az internet-marketingbe? Közismertek az interneten való megjelenés általános költségei, mint a domén-regisztráció és a tárhely-bérlés (a tárhely-kapacitástól és az igényelt többletszolgáltatásoktól függően évi 10.000 Ft-os nagyságrend). A honlap elkészítése kis hozzáértéssel elvégezhető az ingyenes honlaptervezőkkel, egy professzionális megoldás amúgy elérheti a több százezer forintot is. Ha induló vállalkozásunk még nem igényel adatbázis-kapcsolatra épülő megoldásokat, akkor általában teljesen elegendő egy ingyenesen elkészíthető honlap. Azzal érdemes egyedivé tenni honlapunkat, hogy bekötünk olyan – ingyenes – tartalomszolgáltatásokat, melyek érdekesek vagy akár önmagukban is vonzók. Ilyen például a képeslapküldés, vagy mondjuk az, ha a látogatók, tagok egy térképen megjelölhetik, hol jártak a nagyvilágban. Számos ilyen ingyenes többletszolgáltatás hozzáférhető, melyek céltudatos kereséssel viszonylag könnyen fellelhetők az interneten.

Kevésbé általános, ám annál fontosabb egy hatékony automatikus levelező rendszer (autoresponder) bevezetése, ez lehet egy egyszeri 10.000 Ft-os nagyságrend, vagy évi 4-5.000 Ft-os kiadás. Az automatikus levelező rendszer a saját önműködő ügynökünk az interneten, mely akkor is dolgozik, amikor mi egész mással vagyunk elfoglalva. Csak egyszer kell megfelelően beállítani, és utána futószalagon hozza a megrendeléseket...

Az átütő siker biztosítéka egy hatékony partnerprogram elindítása, aminek az üzemeltetési költsége évi 10.000 Ft-os nagyságrendű kiadás, vagy egy nagyon egyszerű nyilvántartás kijön már egy egyszeri 5.000 Ft-os befektetésből is, bár ilyen egyszerűbbel, olcsóbbal mi még nem találkoztunk magyarul. Egy jól felállított partnerprogram kétszeres hasznot hoz: egyrészről ügynökeink sora hirdeti és értékesíti termékeinket, másrészről minden partnerünk honlapjáról aktív, jól működő linkek mutatnak a mi lapunkra – megalapozva jó helyezésünket a keresőkben.

Vegyünk még hozzá egy-két különleges programot, melyek hozzásegítenek egy előkelő Google-helyezéshez, egyenként 10-20.000 Ft értékben. Összesítsük az eddigieket: Marketing költségeink évi körülbelül 30.000 Ft-ra, és egy egyszeri nagyságrendileg 20.000 Ft-ra rúgnak. Persze elkölthetjük ennek a sokszorosát is, például internetes hirdetések vásárlásával, de a jól felépített online marketing éppen arról szól, hogy egy vállalkozó kis befektetéssel hogyan érhet el nagy eredményeket.

A fenti eszközök már jól megalapozzák egy vállalkozó internet-marketing kampányát, és csak egyetlen dolog hiányzik: a TUDÁS. Ennek az ára, ha szakemberhez fordulunk, könnyen elérheti a több százezer forintot is. Ha valakinek erre a célra nincsen ennyi pénze, de tud időt szakítani az online marketing kitanulására, akkor a megvásárolható vagy az ingyenesen elérhető képzéseket javasoljuk számára. A Silihost Kft. féléves, ingyenes internet-marketing távoktatása egy ilyen megoldást nyújt a vállalkozók számára (a linket lásd alább).

Bak János,
a Silihost tárhely-szolgáltató szakembere
Kulcsszavak: Silihost marketing

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09