Az Elpida első üzleti féléve: további veszteség

MTI Sajtóadatbank, 2005. október 26. 14:05
Az Elpida Memory, az ötödik számú japán DRAM-memóriaáramkör-gyártó az üzleti éve második negyedében majdnem ugyanakkora veszteséget szenvedett, mint az elsőben, továbbra is a lapkaárak csökkenése miatt. Így az első üzleti félévben a veszteség 6,34 milliárd jen (54,92 millió dollár) volt, az egy évvel korábbi, 6,5 milliárd jenes adózott eredmény helyett.
A második negyedben a veszteség elmaradt a legföljebb 4 milliárd jenre szólt vállalati előrejelzéstől: 3,04 milliárd jen volt az egy évvel korábbi, 4,2 milliárd jenes adózott eredmény helyett. A forgalom az első üzleti félévben 5,3 százalékkal 105,5 milliárd jenre nőtt, közölték a vállalatnál kedden.

A cég igyekszik előre menekülni: 500 milliárd jenes beruházással új DRAM-üzemet épít Japánban, a keresettebb 300 milliméteres szilikonlemezek gyártására, de egyelőre ez a költség is rontja a mérleget. Az egész üzleti évre most 5-10 milliárd jenes adózott eredményt jósolnak, rontva a júliusban közölt, 14 milliárd jenes előrejelzésen.

Az Elpida 19,7 százaléka jelenleg a Hitachi Ltd.-é, 13,89 százaléka a NEC Corp.-é. Az első negyedév végén még 25-25 százalékkal részesedtek az eredetileg vegyes vállalatukként alapított cégben, de az Elpida felét tavaly novemberben tőzsdére vitték.

Az Elpida az üzleti éve júniussal zárult első negyedében a vártnál nagyobb veszteséget szenvedett a lapkaárak további csökkenése miatt, de akkor még fenntartotta éves előrejelzését. A negyedévben az adó utáni vesztesége 3,3 milliárd jen (29,27 millió dollár) volt, az egy évvel korábbi 2,3 milliárd jenes adózott eredmény helyett. A veszteség azonban elmaradt a vállalati előrejelzés felső, 4 milliárd jenes határától.

A visszaesés az egész iparágat sújtja, korábban a Micron Technology két év óta a legnagyobb veszteséget jelentette a naptári második negyedévről, a dél-koreai Samsung Electronics 46 százalékos profitcsökkenést jelentett, és az amerikai Intel eredményei sem voltak jobbak a piaci előrejelzéseknél.

Az üzemi veszteség 2,6 milliárd jen volt az első üzleti negyedévben, az egy évvel korábbi, 3,1 milliárd jenes üzemi veszteség helyett. A forgalom 5,5 százalékkal 48 milliárd jenre nőtt az olcsóbbodás ellenére.

A márciussal zárult üzleti évben az Elpida adózott eredménye 8,21 milliárd jen volt, jelentős fordulat az egy évvel korábbi, 26,9 milliárd jenes adó utáni veszteséghez képest. Meghaladta a 8,1 milliárd jenre szólt, utolsó vállalati előrejelzés is, igaz, januárban még 12-16 milliárd jent jósoltak a vállalatnál, és már az is jóval szerényebb volt a tavaly jósolt, közel 27 milliárd jennél.

Az üzemi eredménye 15,12 milliárd jen volt - az április eleji előzetes vállalati becslés 15 milliárd jenre szólt a januárban valószínűsített 17,8-21,8 milliárd jen helyett. Egy évvel korábban 26,44 milliárd jen volt az üzemi vesztesége. A mostani üzleti évre az üzemi eredmény 23,2 százalékos növekedését jósolják a vállalatnál, 18,6 milliárd jenre.

A forgalom 207,03 milliárd jen volt, az utolsó, 207 milliárd jenes vállalati előrejelzésnél valamivel több, és több mint a kétszerese az egy évvel korábbinak, de ez is elmaradt a januárban elképzelt 211-214 milliárd jentől. Egy évvel korábban 100,4 milliárd jen volt a forgalma. A mostani üzleti évre a vállalati előrejelzés: 25,6 százalékos értékesítésbővülés, 260 milliárd jenre.

A várttól elmaradó bevételt és eredményeket az előző üzleti évre is a lapkaárak esésével magyarázták.
Kulcsszavak: +céginfo Elpida Memory

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Nem érdemes otthon őrizgetni a régi mobilokat

Bár látható javulás, a magyarok több mint fele még mindig otthon tárolja használaton kívüli, régi mobiltelefonját – derült ki a Yettel legutóbbi országos, reprezentatív kutatásából. A milliónyi fiókban heverő mobilkészülékből rengeteg értékes anyag újra felhasználható lenne, miközben a bennük lévő akkumulátor évek alatt akár tűzveszélyessé is válhat. Most a használt mobilok akár 30 000 Ft-ot is érhetnek a Yettelnél.

2024. április 19. 11:50

Világdöntőben az ELTE programozói

A kontinensviadal bronzérmeseként az Informatikai Kar csapata képviselheti hazánkat az ICPC programozói versenyen 2024 szeptemberében Kazahsztánban.

2024. április 19. 09:44

Hol van a használt mobilok legjobb helye?

Bár látható javulás, a magyarok több mint fele még mindig otthon tárolja használaton kívüli, régi mobiltelefonját – derült ki a Yettel legutóbbi országos, reprezentatív kutatásából. A milliónyi fiókban heverő mobilkészülékből rengeteg értékes anyag újra felhasználható lenne, miközben a bennük lévő akkumulátor évek alatt akár tűzveszélyessé is válhat. Most a használt mobilok akár 30 000 Ft-ot is érhetnek a Yettelnél.

2024. április 18. 21:15

Lányok Napja az ELTE Informatikai Karán

Az ELTE Informatikai Kar ismét szeretettel várja az érdeklődőket a Lányok Napjára, ahol bemutatják, milyen izgalmas és kreatív feladatok várnak a jövő informatikusaira, és miért érdemes lányként ezt a pályát választani.

2024. április 18. 19:41

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09