Pannon GSM: Egyszerűbb és átláthatóbb kártyás roaming tarifák novembertől

forrás Prim Online, 2005. november 8. 11:40
A Pannon GSM 2005. november 8-ával módosítja kártyás roaming tarifáit és az egyes országok díjzóna-besorolását. Az eddigi hattal szemben mindössze három tarifazónára osztja roaming partnereit a mobilszolgáltató.
„Az átalakítás során nem csupán az egyszerűbb logikai felépítést és az áttekinthetőséget céloztuk meg, hanem ügyfeleink utazási szokásait is figyelembe vettük” – mondta el Somlyai Dóra, a Pannon GSM kommunikációs igazgatója. „A változás eredményeként a költségek jobban tervezhetők és könnyebben számon tarthatók lesznek ügyfeleink számára.” Akárcsak a számlás előfizetésekre vonatkozó roaming-tarifák esetében, itt is az első két zónába került szinte minden európai ország mellett Tunézia is, azaz az üzleti és magáncélú utak leggyakoribb célpontjai. További jelentős változás, hogy az új struktúrában a Pannon GSM nem tesz különbséget vezetékes és mobil telefonszámok hívása között. Ez nagy mértékben megkönnyíti az előfizetők dolgát, hiszen így a körzet- és előhívószámok hovatartozásának ismerete nélkül is nyugodtan hívhatják az adott ország előfizetőit. A Pannon GSM kártyás ügyfelei mobiltelefonjukat hívás kezdeményezésére, fogadására, illetve SMS küldésére 2005. november 8-tól a számlás előfizetőkkel azonos díjak ellenében vehetik igénybe.
Kulcsszavak: roaming Pannon GSM

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05