Jövőre cégek üzemeltetik a külföldi HTEC-irodákat

MTI Sajtóadatbank, 2005. november 17. 10:10
A magyar IT-cégek amerikai és kínai piacra jutását helyben segítő Hungarian Technology Center (HTC) irodáit jövő évtől az informatikai tárca helyett cégek üzemeltetik - mondta a programiroda vezetője az MTI-nek szerdán.
Az Észak-Virginia állambeli Viennában, valamint a Hongkong melletti Shenzenben működő központok működtetésére takarékossági okokból írt ki pályázatot az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) - mondta Sipka Júlia.

Hozzátette: a kínai irodából Indonézia és Vietnam felé is szeretnének nyitni, hosszabb távon központokat is terveznek ezekben az országokban.

A központok az üzleti lehetőségek felkutatásával, tanácsadással, valamint infrastruktúrájukkal és adatbázisukkal segítik a magyarországi kis- és közepes cégek által előállított magas tudástartalmú termékek és szolgáltatások külföldi piacokra való bejutását.

A program által az idei évre meghirdetett 50 millió forintos kerettel működő pályázaton eddig három cég nyert el támogatást. A pályázattal, melyre októbertől januárig lehet jelentkezni, a cégek utazásit, kiállításokon való részvételét és prospektusok készítését finanszírozzák - ismertette Sipka Júlia.

Ismertetése szerint a magyar vállalatok külföldi piacra lépése során a legnagyobb problémát a felkészültség mérése jelenti. Szintén jellemző, hogy a cégek termékeik magyarországi sikerére alapozzák külföldi eredményességüket.

A programvezető ezt annak kapcsán mondta el, hogy Thomas W. Nash nemzetközileg elismert tanácsadó "Hogyan csináljunk üzletet Észak-Amerikában" címmel tartott előadást szakemberek számára az IHM-ben.

Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter korábban elmondta: a program keretében idén októberig 142 millió forint direkt támogatást nyertek el a magyar cégek, amihez mintegy 300 millió forint saját forrás járult.

Jövőre a HTEC-programra 250 millió forintot irányoz elő az IHM.
Kulcsszavak: HTEC

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09