Éjféltől kapható Amerikában az Xbox 360

Milkovits Gábor, 2005. november 22. 20:17
Az Egyesült Államokban számtalan kiskereskedés rendhagyó módon hétfő éjfélkor kinyitott azért, hogy kiszolgálja a Microsoft új Xbox 360 játékkonzoljáért sorban álló megszállott videojáték-rajongókat.
A pillanat mindenképpen történelminek tekinthető, ugyanis az Xbox 360 az első következő generációs játékkonzol a piacon, hiszen a Sony PlayStation 3 és a Nintendo Revolution egyaránt csak valamikor 2006-ban kerülhet legkorábban a boltokba. A tengerentúlon 299, illetve 399 dollárba kerülő készülékekért sokan akár 30 órát is képesek voltak sorban állni. Az Xbox 360 december 2-án kerül majd forgalomba Európában: az alapváltozat 299, a 20 GB-os merevlemezes meghajtóval is ellátott prémium változat pedig 399 euróért lesz kapható. A Microsoft tervei szerint három hónap alatt 3 milliót szeretne értékesíteni a játékkonzolból, miáltal kézzelfogható előnyre remél szert tenni riválisai előtt. Az éves szinten mintegy 25 milliárd dollárt hozó videojáték-piacon jelenleg a Sony vezet a PlayStation-nel és a hozzá tartozó játékokkal, míg a Nintendo és a Microsoft szoros versenyben vannak a második helyért.

A következő generációs Xbox 360 a játékok futtatásán kívül DVD filmek és zenei CD-k lejátszását, illetve fényképek tv-képernyőn való megjelenítését is támogatja, miáltal elvileg az otthoni szórakoztató elektronikai rendszer középpontjaként is üzemelhet. Emellett maga Bill Gates nyilatkozott úgy, hogy a készülék kiválóan kiegészíti a személyi számítógépet is.
Kulcsszavak: Xbox játék

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09