A hamisított Yahoo oldal Japán megszállásáról adott hírt

Genda Csongor Zoltán, 2005. november 28. 16:25
A japán hatóságok őrizetbe vettek egy számítógépes programozót, mert az lemásolta a Yahoo weboldalát, és a saját maga által készített site-on egy valótlan, félrevezető hírt jelentetett meg, miszerint Kína megszállta Japánt.
A szóban forgó hír így kezdődött: "WASHINGTON (Kyodo), 18. Október.- Japán katonai csapatok bevonultak Okinawa szigetére...". A tokiói rendőrség egyik szóvivője elmondta, hogy szakembereik a Yahoo internetes oldalához megtévesztésig hasonlító irreális információkkal telített weblapot eltávolították a világhálóról, hogy a hamis hír ne vezessen félre még több gyanútlan internetezőt, és elkerüljék a felesleges pánikot.

A vádlott számítógépét bizonyíték gyanánt lefoglalta a rendőrség, és a Yahoo keresőszolgáltató is úgy határozott, hogy szerzői jogsértésért pert indít a japán programozó ellen.

A Kyodo hírügynökség szerint az említett oldal rövid élettartama alatt is több mint 67000-szer kattintottak a hamisított hírre az internetezők. A gyanúsított azzal magyarázta tettét, hogy egyszerűen csak a figyelem középpontjába akart kerülni, beismerte bűnösségét, és elnézést kért mindazoktól, akiket félreinformált.
Kulcsszavak: Yahoo hacker újság média

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09