Élre tört a Cisco a vállalati hangkommunikáció piacán

forrás Prim Online, 2005. november 30. 14:55
A Synergy Research tanulmánya szerint a Cisco 2005. harmadik negyedévében a hangkommunikációs piacon elért összbevételével megelőzte a hagyományos IP-alközpontok és TDM alapú telefonrendszerek összes többi szállítóját.
Az ágazat vezető piackutató cége, a Synergy Research Group tanulmánya megállapította, hogy a Cisco Systems a 2005. harmadik negyedévében elért összbevételével az első helyet foglalja el azoknak a vállalati hangkommunikációs megoldásoknak a nemzetközi piacán, amelyek felölelik mind az IP alapú, mind pedig a hagyományos vonalkapcsolt rendszereket.

A Synergy Research Group „Piaci részesedések a vállalati hangkommunikációban 2005. harmadik negyedévében” című jelentésében beszámol arról, hogy a Cisco az IP-kommunikációs termékek eladása terén megelőzte minden versenytársát. A Cisco ugyan már évek óta vezető helyet foglal el az IP-telefónia piacán, de ez az első alkalom, hogy több IP-hangátviteli megoldást adott el, mint az összes többi gyártó IP, hibrid és TDM (időosztásos multiplexelés) alapú alközpontos telefonrendszere együttvéve.

A Cisco vezető pozíciója számos konkrét tényezőben nyilvánul meg. A Cisco eddig világszerte több mint hatmillió IP-telefont adott el, ezzel piacvezető szerepe vitathatatlan. A cég üzleti hangkommunikációs megoldásait alkalmazó ügyfeleinek száma világszerte meghaladja a 30 ezret; köztük több mint 80 olyan cég van, amely ötezernél több IP-telefont állított rendszerbe. A Cisco jelenleg közel 12 ezer hagyományos telefonkészüléket vált ki naponta, így a vállalati felhasználóknak módjukban áll megtapasztalni az új kommunikációs rendszerek nyújtotta fokozott termelékenységet, nagyobb rugalmasságot és könnyebb kezelhetőséget.

Kulcsszavak: +céginfo VoIP iptelefon Cisco

Sony World Photography Awards 2024 – kihirdették a nyerteseket

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 20:08

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

Megvannak a Sony World Photography Awards idei nyertesei

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 17:44

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Ünnepel a Samsung Galaxy Team európai sportolói csapata

Már csak 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44 európai Team Galaxy versenyzőt támogat – olyan sportolókat, akik a játékok során országukat képviselik –, hogy az olimpián is kihozhassák magukból a bennük rejlő lehetőségeket. 

2024. április 19. 15:11

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09