Egységes oktatási azonosító szám és rendszer a közoktatásban

MTI Sajtóadatbank, 2005. december 6. 08:10
Az egységes oktatási azonosító (eoa) számot és az ahhoz tartozó rendszert mutatták be hétfőn Budapesten. Magyar Bálint oktatási miniszter sajtótájékoztatón elmondta: az informatikai rendszer célja, hogy segítségével egységes adminisztráció valósuljon meg az oktatásban, amely kiszűri az állami források indokolatlan felhasználását, de alkalmas arra is, hogy az azonosító szám bevezetésével a diák nyomon követhető legyen az általános iskolától a felsőoktatáson át a felnőttképzés befejezéséig. Ezen kívül az azonosító egyfajta tanúsítványként is szolgál a megszerzett képesítésekről, de mérési, értékelési, statisztikai adatok elkészítését is lehetővé teszi - közölte.
Horváth Ádám, az Oktatási Minisztérium informatikai tanácsadója elmondta: az eoa egy számot jelent, amelyet minden iskolába járó gyerek megkap, és ezt a számot tanulmányai végéig megőrzi. Az azonosítóról már tájékoztatták a közoktatásban tanulókat, a felsőoktatásban résztvevők pedig az új felsőoktatási törvény hatályba lépését követően - várhatóan jövő tavasszal – jutnak azonosító számhoz.

Az azonosító szám, illetve az azt igazoló lap nem helyettesíti a diákigazolványt, de 2006. szeptemberétől már az azonosító rákerül a diákigazolványra. Amennyiben a tanuló nem igényel diákigazolványt, akkor is megkapja az azonosító számot - tette hozzá.

Az eoa-val a diákok bejelentkezhetnek az Educatio Kht. internetes ügyfélszolgálati rendszerébe, ott on-line ügyintézhetnek, igényelhetnek diákigazolványt, vagy az azonosító segítségével felvételire, vizsgára jelentkezhetnek.

Oktatási azonosítót nemcsak a tanulók, hanem pedagógusok, oktatók is kapnak.

Horváth Ádám hozzátette: eddig több mint egymillió 580 ezer igazolólapot postáztak ki 6.552 intézménynek és mivel papírkártyáról van szó, egy darab előállítási költsége körülbelül tíz forint.

Kulcsszavak: oktatás OM

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05