MISKA - másodszor!

Vértes János, 1999. augusztus 16. 16:55
Egyesek talán csodálkoznak ezen a címen, hiszen a Magyar Internet Sakk Klub (MISKA) csaknem egy éve, 1997. december 13-án már tartott egy alakuló ülést, errôl közleményt is kibocsátott, és tájékoztatta legfôbb partnerszervezetét, a Magyar Sakkszövetséget és a Neumann János Számítógép-tudományi Társaságot is.

Az errôl szóló ismertetés bevezetôjében többek között a következôk szerepelnek: "...a résztvevôk megvitatták az Internet igénybevételével Magyarországon folytatott sakkozás feltételeit és körülményeit, s határozatokat hoztak a MISKA életre hívásához, hatékony működéséhez legsürgôsebben szükséges teendôkrôl." Ezt konkrét felsorolás követte a napirendi pontok vitájáról.

Az ülést követô hetekben azonban a szervezôbizottság tagjainak további alapos tájékozódása során kitűnt, hogy a megfelelô hivatalos bejegyzésnek még akadályai vannak. Jogi szakértôkkel való konzultációk során megállapították, hogy az Alapszabály és a Szervezeti és Működési Szabályzat tervezete nem mindenben felel meg egy olyan nonprofit civilszervezôdés alapokmányának, amely az elsôfokú közhasznú társasággá történô elismerést biztosítja. Márpedig ez alapvetô fontosságú. Hónapokig tartott, amíg mindez nyilvánvalóvá vált, ezért a szervezôbizottság úgy döntött, hogy az Alapszabályt és a Szervezeti és Működési Szabályzatot a kívánalmaknak megfelelôen átdolgozza, ami meg is történt. A múlt év decemberi ülést pedig nem tekinti alakulónak, s azt folyó év szeptember 12-ére újból összehívta. Ezen az ülésen megvitatták, és elfogadták a végleges szabályzatokat, megtárgyalták a vitás kérdéseket, és megválasztották a klub tisztségviselôit. Az Internet használatával kapcsolatos közismert problémák elsôsorban azokon a területeken ütköznek ki, amelyek adatok titkosságát igénylik. Az újonnan egybehívott közgyűlés - amely elé már korszerűsített szabályok tervezete került - elsôsorban azt a kérdést vitatta meg, hogy a tagnévsor titkossága mellett biztosítani kell a levelezési lista zavartalan működését is. Ennek érdekében pontosan meghatározták a belépésnek és a levelezési lista kezelésének módozatait. A tagnévsort Schracz István kezeli, új tag belépését - név, lakcím, e-mail-cím és (ha van) telefon, ill. telexszám közlésével - az ô e-mail-címén (istvan.schrancz@notes.electrolux.hu) vagy postai úton kell kérni (5100 Jászberény, Uszoda u. 15.). Nevezett ezt az elnök és az alelnökök értesítése mellett visszaigazolja. Mindez e-mailen történik. A jelentkezés elutasítására csak abban az esetben kerül sor, ha az új tag nem felel meg az Alapszabály elôírásainak (pl. 14 éven aluli vagy külföldi, akinek nincs magyarországi tartózkodási engedélye stb.). Az új tag nevét és e-mail-számát a névsor vezetôje közli a levelezési listát vezetô dr. Benyó Zoltánnal. Lehet dr. Benyónál is jelentkezni (e-mail: benyo&interware.hu, postacím: 1132 Budapest, Victor Hugo u. 18-22.), aki az illetô adatait a tagnévsor vezetôjének továbbítja, de a lista céljaira csak a jelentkezôk e-mail-címét tartja nyilván.

Az alapító okmányok meghatározzák a közgyűlés és az elnökségi ülések lebonyolításának módját, ami azért különleges, mert bizonyos esetben ma már egy összejövetelt e-mail útján is le lehet bonyolítani. A jegyzôkönyveket egyes esetekben kinyomtatva is meg kell ôrizni, egyébként számítógépben tárolhatók. Megállapította a közgyűlés, hogy a fontos elvi kérdések tisztázása mellett az elmúlt hónapokban a klub gyakorlatilag megkezdte működését, és jelentôs eredmények is születtek. Különösebb propaganda kifejtése nélkül 38 tag jelentkezett eddig, akiknek felvételét az említettek figyelembevételével véglegesíteni kell. A Szervezeti és Működési Szabályzatban rögzítették, hogy az Interneten keresztül történô sakkozást Magyarországon is a nemzetközileg elfogadott szabályok figyelembevételével folytatják, és ebben szerepelnek a versenyzés különféle formái is. Eldöntötték, hogy amikor a bejegyzés megtörtént, egy külföldi hasonló szervezetet kollektív csapatmérkôzésre hívnak ki. Lindner László vállalta egy, a nemzetközi normáknak megfelelô mérkôzés lebonyolítását két vagy három élenjáró program között, magas teljesítményű, azonos paraméterekkel rendelkezô hardvereken, amelyeket a budapesti Portocom cég bocsát rendelkezésre. A partik bel- és külföldön Interneten át is követhetôk lesznek.

A résztvevôk örömmel szereztek tudomást arról, hogy Debrecenben "felfedezték" egy magyar internetes sakkozó honlapját, amely nagy számban tartalmaz sakkal foglalkozó külföldi e-mail-címeket. Ezek folyamatos bôvítése a klub fontos célkitűzései közé tartozik. Reményt keltôek a szaporodó hazai számítógépes sakkesemények azért is, mert általuk növekszik az Internet és a klub iránti érdeklôdés. Tavasszal bonyolították le a második Aquitax Kupa elnevezésű versenyt Debrecenben, amelyben tizenegy sakkprogram vett részt (Genius4 gyôzött Fritz5 és Genius5 elôtt), lapzárta után ugyanott megrendezték a második MKB Opent, amelyre mintegy tizenöt sakkprogram nevezett be. Nagy érdeklôdést keltett a Junior és Shredder sakkprogram közötti mérkôzés, amelyet a Polgár Judit és Karpov, valamint a Polgár Zsófia és Benkô Pál közötti meccsekkel párhuzamosan rendeztek Budapesten, a Hélia Szállóban, amit az Interneten is követni lehetett (s amelyet itt, az Internet Kalauz következô oldalain is felidézünk).

A közgyűlésen megválasztották a MISKA tisztségviselôit, elôször az Alapszabály szerint tíz elnökségi tagot. Az elnök Lindner László lett, aki magas korára való tekintettel a feladatra egyéves idôtartamra vállalkozott, kérve, hogy az elnökség kellô idôben gondoljon megfelelô utód kiválasztására. Ezután öt alelnököt választottak meg, fô tevékenységi körük megjelölésével: Kovács Gyôzôt, aki az NJSZT-vel való kapcsolatot személyesíti meg; dr. Benyó Zoltánt, a levelezési lista vezetôjét, az internetes műszaki kérdések szakértôjét; Schrancz Istvánt, a tagnyilvántartás vezetôjét; Lovass Lászlót, a számítógépes programok szakértôjét; s kiemelten fontos feladat Tichy Rács Józsefé: a gyakorlati sakkal összefüggô ügyek vitele, a versenyek szervezésének irányítása. Javasolta a közgyűlés, hogy kérje fel ebben együttműködésre Nagy Lászlót, Nagy Sándort és Blázsik Józsefet, s létesítsenek internetes versenybizottságot. További négy elnökségi tag: Hardicsay Péter, Gubics Péter, Nagy Sándor és Rabovszky György.

A fôtitkár személyérôl e sorok írásáig nem született megállapodás. Az ellenôrzô bizottság vezetôje Nagy László, a döntôbizottságé Nagy Sándor, a mandátumvizsgáló bizottságé Szabó Zsolt. Mindegyik bizottság háromtagú.

Javasolta az elnökség, hogy az Internet Kalauz kiadóját és fôszerkesztôjét a MISKA kérje fel, vállalja a folyóirat a klub "hivatalos lapjának" szerepét. (A kiadó és a szerkesztô válasza: miképp eddig is, a jövôben is szívesen számolunk be az Internet és a sakkozók kapcsolatáról, csakúgy, mint bármilyen sportág, szakma, hobbi, embercsoport internetes kezdeményezéseirôl.)

Kulcsszavak: játék sakk

Már 250 SafeCross okoszebra védi a magyar gyalogosok biztonságát

2024. április 13-án, Debrecenben ünnepélyes családi rendezvényen adta át a Pearl Enterprises Kft. az általa fejlesztett 250. SafeCross okoszebrát.

2024. április 16. 18:10

Java OpenStreetMap Editor 19039

A java-alapú térképszerkesztő program lehetővé teszi az OpenStreetMap adatfájlok betöltését és szerkesztését, egy adott terület légifelvételének megtekintését, a térképek OSM-kiszolgálókról történő frissítését.

2024. április 16. 17:18

MEmu 9.1.2.0

A MEmu minden felhasználó számára elérhetővé teszi az Android világát: az ingyenes és gyors emulátor használatával androidos játékok futtathatók windowsos rendszereken.

2024. április 16. 17:15

Doom-klón és új játékok jelentek meg a HomeLAB-3-asra

A Neumann Társaság HCC szakosztályának pályázatán a több mint negyven évvel ezelőtt megjelent, házilag összeszerelhető magyar Homelab-3 hobbikomputerre készültek jóval későbbi vagy világszerte elterjedtebb számítógépekről ismert játékok, így például a Doom vagy a Wizard of Wor klónjai. A programozás fejlődését szemlélteti, hogy lelkes kóderek több generációval újabb platformok játékait tudták sikeresen adaptálni az ősgépre, csúcsra járatva annak képességeit.

2024. április 16. 16:36

LG tévék filmmániásoknak és lakberendezőknek

Ha azt gondoltuk volna, hogy a tévék már nem képesek tovább fejlődni, hát tévedtünk. Mesterséges intelligencia, elképesztő grafikus teljesítmény és kábelmentes kialakítás – az LG legújabb televíziói számos felhasználási lehetőséget és minden eddiginél lenyűgözőbb vizuális élményt kínálnak.

2024. április 16. 16:09

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09