Több mint egymilliárd forint támogatás szélessávú hálózat kiépítésére

forrás Prim Online, 2005. december 22. 12:19
A Gazdasági Versenyképesség Operatív Program keretében Magyarország üzletileg kevésbé vonzó településeinek önkormányzatai és társulásaik pályázhattak szélessávú hálózat kiépítésére. A GVOP-4.4.2 jelű pályázat első öt nyertesének az összesen több mint egymilliárd forint támogatás megítéléséről szóló értesítést december közepén küldte ki a pályázatok kezelését végző közreműködő szervezet, az IT Információs Társadalom Kht.

Ilyen célra ebben az évben pályázhattak először az önkormányzatok, és a beérkezett támogatási igény az elmúlt hónapokban jelentősen meghaladta az időközben 10,5 milliárd forintra megnövelt keretösszeget. A benyújtott pályázatok nagy száma miatt a GVOP Irányító Hatósága a pályázat 2005. november 30-ai felfüggesztése mellett döntött.

A pályázatok feldolgozása folyamatosan történik: a regisztrálás, a jogosultsági és formai értékelést követően a legtöbb pályázat esetében hiánypótlásra kerül sor. A hiánypótlásra leggyakrabban a pályázathoz csatolandó nyilatkozatok hiánya miatt van szükség. A formailag teljes pályázatokat a közreműködő szervezet befogadja, majd két független szakértőnek adja ki értékelésre. Ezt követően kerül a pályázat a bírálóbizottság elé, amely támogatásra javasolhatja a pályázatokat az Irányító Hatóság vezetőjének.

A beérkezett 108 pályázat értékelése februárig lezajlik, a jövő év elején a bizottság további két alkalommal ül össze, hogy áttekintse az értékelők szakvéleményét, és újabb pályázatokat javasoljon támogatásra.

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Nem érdemes otthon őrizgetni a régi mobilokat

Bár látható javulás, a magyarok több mint fele még mindig otthon tárolja használaton kívüli, régi mobiltelefonját – derült ki a Yettel legutóbbi országos, reprezentatív kutatásából. A milliónyi fiókban heverő mobilkészülékből rengeteg értékes anyag újra felhasználható lenne, miközben a bennük lévő akkumulátor évek alatt akár tűzveszélyessé is válhat. Most a használt mobilok akár 30 000 Ft-ot is érhetnek a Yettelnél.

2024. április 19. 11:50

Megjelent a világ első unalmas telefonja

A Heineken a street kultúra ízlésformálójával, a Bodegával együttműködve bemutatta a Human Mobile Devices (HMD) által gyártott "The Boring Phone" készüléket.

2024. április 18. 13:15

Már egy évtizede társ a mindennapokban: 10 éves a Simple alkalmazás

Magyarország egyik legnépszerűbb mobilappja*, a Simple alkalmazás idén ünnepli a 10. születésnapját.  Az applikáció 2014. április 15-én vált elérhetővé az alkalmazásboltokban, az elmúlt évtizedben már több mint hárommillióan töltötték le, és indulása óta már több mint 50 millió in-app és 80 millió NFC tranzakció futott át rajta. A fejlesztő és üzemeltető OTP Mobil számításai alapján 2023-ban a hazai online autópálya-matrica, a közterületi parkolójegy értékesítés és a QR-kód alapú csekkbefizetések is mintegy majdnem ötöde a Simple appon keresztül történt. 

2024. április 15. 13:02

Tavaszi fotózási tippek a HONOR-tól

A HONOR jobbnál jobb hardverrel és szoftverrel teszi izgalmasabbá a fotózást, de a funkciók és lehetőségek kihasználásához érdemes észben tartani pár egyszerű tippet ahhoz, hogy a lehető legszebb képeket készíthessük el.

2024. április 11. 11:38

A csoportos beszélgetéseket összegzi a Rakuten Viber új, MI-alapú funkciója

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hívások globális piacvezetője az OpenAI technológiáját felhasználva elindított egy mesterséges intelligenciával vezérelt beszélgetés összegző funkciót. A szolgáltatás a csoportos csevegések olvasatlan üzeneteinél hasznosítható. A több millió felhasználó igényeinek megfelelően kifejlesztett funkció zökkenőmentes és gyors megoldást kínál arra, hogy a csevegésben lévő akár 100 olvasatlan üzenetből a lényeges információkat egy tömör összefoglalóba sűrítse.

2024. április 10. 21:07

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09