Napi 2 millió eurós bírságot szabhat ki az EB a Microsoftra

Milkovits Gábor, 2005. december 22. 23:00
Az Európai Bizottság hivatalos figyelmeztetést küldött a Microsoftnak, amelyben akár napi 2 millió euró összegű visszamenőleges bírságot helyez kilátásba, amennyiben a szoftvercég nem tesz eleget mindenben a monopóliumellenes határozatban foglaltaknak.
Az EB a figyelmeztetésben azt is közli, hogy „az óra december 15-én kezdett el ketyegni”, ami annyit tesz, hogy a végleges döntéskor ekkortól számítják majd a büntetés összegét. A Microsoft a 2004. márciusi határozat értelmében kifizette a 497 millió eurós pénzbüntetést és forgalomba hozta a Windows rendszer Media Player nélküli verzióját is, ám a bizottság szerint a szerverszoftver-technológiák konkurens cégekkel történő megosztása, illetve átjárhatóvá tétele ügyében még mindig elmaradások vannak. Neelie Kroes, az EB Versenyügyi Biztosa hivatalos közleményében elmondta, minden lehetőséget megadott a Microsoftnak arra, hogy megfeleljen a monopóliumellenes döntés követelményeinek, így mostanra nem maradt más hátra, mint a szokásos hivatalos út. Ennek értelmében a szoftveróriásnak öt hét áll rendelkezésére a reagáláshoz, majd ezután az EB a tagországok versenyhivatalaival konzultálva döntést hoz a december 15-étől hatályos napi 2 millió eurós bírság kiszabásával kapcsolatban.

A Microsoft részéről közölték, hogy mindenképpen vitába szállnak az Európai Bizottság mostani döntésével. Brad Smith, a szoftvercég fő jogtanácsosa elmondta, hogy mindenképpen megalapozatlannak tartja a határozatot, különösen mivel azt az általuk legfrissebben benyújtott műszaki dokumentáció figyelembevétele nélkül hozták. Smith szerint a Microsoft elkötelezett a monopóliumellenes döntés előírásainak végrehajtása mellett, amit a fentebb már felsorolt korábbi lépések mellett szerinte az is mutat, hogy „minden eddiginél nagyobb hozzáférést biztosítottak technológiájukhoz” a konkurencia részére. Ezzel szemben Neil Barrett, az EB vizsgálati megbízottja szerint a más cégeknek eddig eljuttatott szoftverdokumentációk alapján „teljes egészében lehetetlen valódi fejlesztéseket eszközölni”, így mindenképpen „drasztikus átdolgozásukra van szükség”.
Kulcsszavak: Microsoft jog EU

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50