CES 2006: Játsszunk többet, és csináljunk még több pénzt!

forrás Prim Online, 2006. január 6. 13:50
Épül a digitális boldogsággyár – írja Las Vegasból helyszíni tudósítónk, az AOL nemzetközi hírű reklámszakembere, az Activemedia tulajdonos elnöke, Horváth László. Tudósításának azt a címet is adhatnánk, hogy "A “connected customer”játszótere az egész világ", de a játszótér itt kevés, a pénzről is szó van!

Az idei Consumer Electronics Show Las Vegasban nem is a szokásos népvándorlással, hanem az ugyancsak szokásos üzleti találkozókkal kezdődött, a "deal making" jellemezte már a nyitást megelőző napokat. Ilyenkor még nincs teli a levegő az áttörő új technológiákról vagy az izgalmas új cégekről szóló hírekkel, de már érezni lehet a levegőben az a győzelem magabiztosságát. Az itt lévő kiállítók, a szervezők biztosan tudják, hogy győztek, hiszen végre itt van a már évekkel ezelőtt beharangozott konvergencia, a látogató, a fogyasztó, a felhasználó immár valóban online fogyasztónak, "connected customer"-nek tekinthető, nem csoda, hogy kialakultak az első komolyan vehető üzleti modellek azzal kapcsolatban, hogy miképp kell mindebből profitot csinálni. Amiről egy évtizede már minden konferencián és ipari fórumon csak beszéltek és ígérgettek az mostanra vált valósággá.

A CES 2006-ra igazi világfórummá vált, amihez hasonlót nem nagyon ismerek. 1970 óta hagyományosan itt mutatja be minden technológiával foglalkozó cég (legalábbis aki “számit”).a jövőt meghatározni kívánó termékeit. Itt jelentették be a VCR-t vagy harminc éve, itt jelent meg az első Camcorder, a compact lemezlejátszó, a DVD, műholdas rádió, az első XBOX, a plazma tévé, és tavaly az IP alapú tévé. Nem véletlen, hogy a világ egyik legnagyobb kereskedelmi vásárára 110 országból 2.500 kiállító, 130.000 szakember és 4.500 újságíró futott be ez évben. Szervezeti újdonság már nyitás előtt akadt, az idén a Sands Expot is bekebelezte a show, így ezzel 1.6 milliós (itt négyzetlábban mérik, ha a négyzetméterre vagyunk kíváncsiak, az egy nagyságrenddel kisebb) a kiállító terület. Mindennek köszönhető, hogy a kaszinó-fővárosban a CES ideje - január 5. és 8. között - körülbelül egy millióan dolgoznak (és játszanak) éjjel-nappal.

A kiállítás kategóriáit is hosszú lenne felsorolni: GPS, Wi-Fi, mobil, otthoni iroda, műholdak, robotok, internet, e-commerce, bluetooth, VOIP telefon - hogy csak néhányat említsek meg a húszból. Ehhez adjuk hozzá a 75 különféle konferencia szekciót és az olyan nagyágyúk előadásait, mint Michael Dell, Ivan Seidenberg (a telefonóriás Verizon CEO-ja, a Kodak vezért, Antonio Perezt – a “boltosokról” nem is beszélve: mindegyik mamut csúcsvezetése teljes számban megjelent, beleértve a “Best Buy”-t, a Radio Schack-et, a CompUSA-t és a Circuit City-t is.

Hogyan is néz ki az ipar 2006-ban? Egyedül az Államokban 113 milliárd dolláros az egyre növekvő szektor, amelyik egyre több párhuzamos ipart nyel le óriási étvágyával. Hiszen a játék és a szórakozás minőségének emelése ugyanolyan fontos életminőség-javítást jelent a tömeges luxus-életszínvonalat produkáló amerikai álomban, mint a növekvő profitok és fizetések a 12 trilliós gazdaságban. (4% körüli GDP növekedés, összekapcsolva a hatékonyság - lassan egy évtizede minden évben - a leggyorsabban itt növekvő sebességével.) A piac mértékét könnyen kiszámíthatjuk, ha azt látjuk, hogy körülbelül 1,250 dollárnyi értékben vásárol szórakoztató elektronikai terméket az amerikai vásárló, márpedig az USA lakosságaga pillanatokon belül eléri a 300 milliót! Hát ezért ilyen izgatottak az itt kiállító cégek üzletfejlesztői. Óriási, dinamikusan növekedő felvevőpiac.

Ez az ipar pedig kulcsszerepet játszik a boldogsággyár működtetésében: mert ahogy televízió, mobiltelefon, interaktív játékok, internet és Hollywood összenőnek a digitális konvergencia szép új világában a szemünk előtt, ezzel fokozatosan megteremtik annak a digitális életformának az infrastruktúráját, ami arról szól majd, hogy munka és játék egybefolyik, az otthon nemcsak digitális játszótér hanem egyben munkahely is. Indulok is az Intel Digitális Spa-jába, és megnézem a NextGen 2006 Home Experience házat, amit a Microsoft, az Intel, az HP, és a Lifeware épített fel egy igazi, lakható házban, hét különféle digitális életmódot bemutatva.

Horváth László

Kulcsszavak: CES CES 2006 kiállítás

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Digitalizáció a KKV-knál - ahogy a mesterséges intelligencia látja

Manapság mindenki mindenről a ChatGPT-t kérdezi meg, úgyhogy - gondoltam - mi is kipróbáljuk, megnéztük, hogy milyen hírt írna a mesterséges intelligencia arról, hogy hol tart a digitalizáció Magyarországon a kis- és középvállalkozásoknál. Íme:

2023. február 4. 21:32

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05