Elvárások alatti Xbox-értékesítések

Genda Csongor Zoltán, 2006. január 9. 19:16
A Microsoft szoftverkonszern korábban megnevezte azon célját, miszerint legújabb játékkonzolja, az Xbox 360-as piacra dobásától számolt három hónap alatt 2,75-3 millió készüléket szeretnének értékesíteni, amely terveik nem látszanak valóra válni figyelembe véve az eddigi eladási statisztikákat - adta hírül a Financial Times.
Az elemzők szerint a november 22-i premier utáni 40 nap alatt mindössze 1,3 millió darab konzol lelt gazdára, ami egyrészt betudható a különböző szállítási nehézségeknek és áruhiánynak, másrészt pedig Japánban sokkal gyengébb érdeklődést mutattak a lakosok az Xbox iránt mint azt remélte a redmondi vállalat. A decemberi ünnepi bevásárló szezon elmúltával, pedig minden valószínűség szerint jócskán visszaesnek az eladások, ami azt feltételezi, hogy a szoftvercég nem lesz képes megvalósítani grandiózus 3 milliós értékesítési terveit.

A Las Vegasban megrendezésre került CES kiállításon pedig a Microsoft már nem szólt a korábban megfogalmazott 90 napos eladási céljairól, csupán annyit közöltek, hogy a júniusi gazdasági évzárásig szeretnék átlépni az ötmilliós határt. Peter Moore, az Xbox-részleg vezetője elmondta még, hogy a folyamatos áruellátás érdekében megbíztak a Flextronics, illetve Wilstron gyártók mellett még egy harmadik céget is, a kínai Celesticát a játékgépek előállításával, hogy a jövőben olyan külső tényezők, mint az áruhiány ne befolyásolhassák negatívan értékesítéseiket.

Kulcsszavak: Microsoft játék Xbox

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Digitalizáció a KKV-knál - ahogy a mesterséges intelligencia látja

Manapság mindenki mindenről a ChatGPT-t kérdezi meg, úgyhogy - gondoltam - mi is kipróbáljuk, megnéztük, hogy milyen hírt írna a mesterséges intelligencia arról, hogy hol tart a digitalizáció Magyarországon a kis- és középvállalkozásoknál. Íme:

2023. február 4. 21:32

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05