Felülmúlta a várakozásokat a magyarországi információbiztonsági auditok száma

forrás Prim Online, 2006. január 19. 11:33
A Hétpecsét Információbiztonsági Egyesület 2006 januárjában már második alkalommal mérte fel a magyarországi "BS7799" tanúsítások helyzetét. A felmérésből kiderül, hogy a tanúsítók 2005-ös várakozásait jelentősen felülmúlta a tanúsított rendszerek elterjedtsége. A tanúsítások száma 56%-kal növekedett (2005 májushoz képest) - jelentette be Gasparetz András, az egyesület elnöke a szervezet XIX. Információvédelem menedzselése címmel megrendezett szakmai fórumon.
A Hétpecsét Információbiztonsági Egyesületet 2004-ben 12 magánszemély alapította a már 2001 óta együtt dolgozó információbiztonsági szakemberekből álló "BS7799 Értékteremtő munkacsoport" értékeinek továbbvitelére.

A téma iránt növekvő igényt mutatja, hogy a rendezvényen rekord számú hallgatóság - közel 90 fő - jelent meg, és az egyesület egyéves fennállása alatt sikerült megdupláznia tagjainak számát, valamint megnyernie neves hazai és nemzetközi cégek támogatását is. Az egyesület már második alkalommal kérte meg a Magyarországon "BS7799" tanúsítást végző szervezeteket, hogy nyilatkozzanak a sikeresen lezárt auditok számáról. Már az első felmérés - ami 2005 májusában zajlott - adataiból látszott, hogy a tanúsító szervezetek alulbecsülik a magyar helyzetet, amit a második tanulmány igazolt. Első alkalommal a legtöbb tanúsító 20-30 közé jósolta a 2005 végére várható auditok számát.

A 12 magyar auditor cég - amely lefedi a teljes magyar piacot - adataiból kiderül, hogy 39 sikeresen lezárt audit esemény történt már, ami 56%-os növekedést jelent 9 hónap alatt. Fény derült arra is, hogy a tanúsítók közül a magyar piacot az SGS Hungária Kft. uralja 51%-os piaci részesedésével, második helyen a DNV Magyarország Kft. áll 15%-os részesedéssel. A jövőben további növekedés várható, hiszen 2005 novemberében ISO/IEC 27001 nemzetközi szabvánnyá alakult a BS7799.

A rendezvényen Gasparetz András kitért arra is, hogy Magyarország nemzetközi viszonylatban is jól teljesít e téren (a www.xisec.com oldal szerint is), hiszen világviszonylatban elfoglalt 9. helyével olyan országokat előz meg, mint Franciaország, Norvégia, Svédország vagy Ausztrália. A közép európai régióban is kiemelkedően teljesítünk, hiszen Ausztria mindössze 9 audittal áll a második helyen.

Biztonság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09