Pingvin az ablakban

A Windows Server és a Linux együttműködése

forrás Prim Online, 2006. január 31. 14:00
Ugyan a Windows Server 2003 kiegészítéseként már korábban is elérhető volt a Services for Unix alkalmazás, most tényleg eljött a Windows és Linux alapú hálózatok könnyed összehangolásának ideje, legalábbis ami a felhasználók egységes kezelését illeti. Többek közt ennek fortélyait mutatja be a NetAcademia Oktatóközpont szakembergárdája soron következő, "Pingvin az ablakban" című MesterQrzusán, majd ezt követően új tanfolyamain.
Egy vállalati hálózat kiépítése vagy bővítése során gyakori jelenség, hogy egy konkrét problémára megoldást kínáló informatikai termék nem működik együtt a meglévő rendszerekkel. "Tipikus jelenség például, hogy egy Windows alapú hálózatba bekerül egy kizárólag Linuxon futó tűzfalalkalmazás, de a két platform együttműködésének hiányában a korábbinál sokkal bonyolultabbá válik a felhasználók egységes azonosítása és a hozzáférések menedzselése" - mutatja be egy gyakori eset árnyoldalát a Windows Security MVP címmel rendelkező Fóti Marcell, a NetAcademia Oktatóközpont ügyvezető igazgatója.

Mindez a másik irányból is igaz: egy Microsoft adatbázisszerver linuxos hálózatba történő integrálása szintén rémálommá változtatja egy rendszergazda életét. Van, ahol egyedi fejlesztésekkel, van, ahol a hálózat-menedzsmentre fordított plusz erőforrásokkal igyekeznek megoldani - vagy inkább áthidalni - a kérdést.

Két dudás egy csárdában

A Microsoft nemrégiben adta ki a Windows Server 2003 szerver operációs rendszerének új R2-es változatát, melynek számos újdonsága közül a heterogén vállalati hálózatokat felügyelő szakemberek számára az igazi csemegét a "Unix Identity Management" jelenti. A megoldásnak köszönhetően egységessé válik a felhasználók és a hozzájuk kapcsolódó jogosultságok kezelése. Így, ha például Linux-on megváltozik egy jelszó, akkor az a Windows Active Directory-ban is lecserélődik az újra. A NetAcademia Oktatóközpont "Pingvin az ablakban" című, 2006. február 23-án megrendezésre kerülő konferenciáján az előadók ennek részleteibe avatják be a hallgatóságot, valós körülmények között bemutatva a két ellenlábas technológia összeházasítását.

A NetAcademiában is megférnek egymás mellett

A korábban elsősorban Microsoft alapú technológiákat oktató NetAcademia tervei között azonban nem csak egy "pingvines" konferencia szerepel. "Büszkén jelenthetem be, hogy két kiváló szakember megnyerésével kínálatunk Linux alapú rendszerek üzemeltetéséhez kellő tudást és gyakorlatot biztosító tanfolyamokkal bővül" - mondta Szántó Zoltán kereskedelmi igazgató, aki hozzátette, nemzetközi VUE minősítéssel rendelkező oktatóközpontként a Microsoft minősítések mellett a NetAcademia már eddig is lehetőséget biztosított a Linux Professional Institute, az IBM, a Cisco és még számos nemzetközi szervezet hivatalos minősítésének megszerzésére. A hamarosan induló Linux képzések alapját egyébként a világszerte jól ismert GuruLabs tematikája adja. Erre épül rá a februári MesterQrzuson is bemutatásra kerülő, ám a tanfolyamon annál részletesebben tárgyalt Windows-Linux együttműködés tananyaga, valamint a Linux biztonsági kérdéseit részletesen tárgyaló zárófejezet.
Kulcsszavak: Linux Windows NetAcademia

Már 250 SafeCross okoszebra védi a magyar gyalogosok biztonságát

2024. április 13-án, Debrecenben ünnepélyes családi rendezvényen adta át a Pearl Enterprises Kft. az általa fejlesztett 250. SafeCross okoszebrát.

2024. április 16. 18:10

Java OpenStreetMap Editor 19039

A java-alapú térképszerkesztő program lehetővé teszi az OpenStreetMap adatfájlok betöltését és szerkesztését, egy adott terület légifelvételének megtekintését, a térképek OSM-kiszolgálókról történő frissítését.

2024. április 16. 17:18

MEmu 9.1.2.0

A MEmu minden felhasználó számára elérhetővé teszi az Android világát: az ingyenes és gyors emulátor használatával androidos játékok futtathatók windowsos rendszereken.

2024. április 16. 17:15

Doom-klón és új játékok jelentek meg a HomeLAB-3-asra

A Neumann Társaság HCC szakosztályának pályázatán a több mint negyven évvel ezelőtt megjelent, házilag összeszerelhető magyar Homelab-3 hobbikomputerre készültek jóval későbbi vagy világszerte elterjedtebb számítógépekről ismert játékok, így például a Doom vagy a Wizard of Wor klónjai. A programozás fejlődését szemlélteti, hogy lelkes kóderek több generációval újabb platformok játékait tudták sikeresen adaptálni az ősgépre, csúcsra járatva annak képességeit.

2024. április 16. 16:36

LG tévék filmmániásoknak és lakberendezőknek

Ha azt gondoltuk volna, hogy a tévék már nem képesek tovább fejlődni, hát tévedtünk. Mesterséges intelligencia, elképesztő grafikus teljesítmény és kábelmentes kialakítás – az LG legújabb televíziói számos felhasználási lehetőséget és minden eddiginél lenyűgözőbb vizuális élményt kínálnak.

2024. április 16. 16:09

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09